EUR: 331,09 Ft
CHF: 302,29 Ft
2019. december 08., vasárnap
Mária

Egyéb Szolnok

Rozmaring-díjas a Galéria

A Virágos Magyarországért versenyt 1994 óta rendezik meg, éves rendszerességgel. Igen nagy népszerűségnek örvend, minden alkalommal körülbelül 100 település önkormányzata nevez be rá. A versenyre való nevezés azt is lehetővé tette, hogy a szolnoki vendéglátóegységek pályázhassanak a Rozmaring-díjra, ugyanis ez a díj kizárólag a Virágos Magyarországért verseny résztvevőinek szól. 

A verseny lényege, hogy a nevezettek a lakosság összefogásával felvirágoztassák a környezetüket, ezzel javítva az életminőséget, a település és az ország jó hírét, valamint elősegítsék a kultúra, a turizmus és a nemzetközi kapcsolatok fejlődését. Szolnok önkormányzata is benevezett a versenyre, és el is vitte a régiós fődíjat: idén Szolnok az „év települése”!


A versenyhez kapcsolódó Rozmaring-díjat minden évben kilenc olyan vendéglátóhely kaphatja meg, amely gasztronómiai kínálatával és igényes, virágos környezetével kivívja a szakemberek és a zsűri elismerését.

Az észak-alföldi régió nyertese a szolnoki Galéria étterem lett, ahol múlt csütörtökön Szalay Ferenc polgármester adta át a díjat Fülöp Attilának, a vendéglátóhely tulajdonosának. Az étterem már 20 éve működik és több szinten, több teremben várja vendégeit. Fülöp Attila lapunknak elmondta: – Elismerést legtöbbször a vendégeinktől kapunk. Ez a legfontosabb, de az, hogy külsősök, akik nem ismernek minket, csak a környezet és az étterem miatt nekünk ítélték ezt a díjat, nagyon megtisztelő.


Fülőp Attila, a Galéria Étterem tulajdonosa múlt héten vette át a legjobb étteremnek járó Rozmaring díjat Fotó: Márton Bogi

Fülöp Attila, a Galéria Étterem tulajdonosa múlt héten vette át a legjobb étteremnek járó Rozmaring díjat
Fotó: Márton Bogi

 

A tulajdonos kiemelte, hogy ez nem egy ember érdeme, sokan dolgoztak azért, hogy mindezt elérjék: – A feleségemmel közösen csináljuk az éttermet, nélküle egészen biztos, hogy ez nem jöhetett volna létre. Ezenkívül köszönettel tartozom a kollégáimnak is; a szakácsok és a pincérek munkája nagyon fontos ahhoz, hogy a vendégekben jó benyomás alakuljon ki.

Arra a kérdésre, hogy mi a siker titka, röviden így válaszolt: – Szeretni kell a vendéget. Ha valaki nem tud őszintén mosolyogni a vendégre, hanem csak azt várja, hogy behozza a pénzét, nem fog megélni.

Mindkét díj komoly elismerés a városunknak, ami azt jelzi, hogy fejlesztéseink országos szinten is kiemelkedőnek számítanak.

Kapcsolódó Cikkek

  • A tehetségeket díjazták

    A tehetségeket díjazták

    November 22-én a Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermében adta át Ács Rezső polgármester az idei…

  • Hajrá, Kék Tigrisek!

    Hajrá, Kék Tigrisek!

    Jó hír a tatabányai kézilabda kedvelőinek: a hazai ligában elverték a Budakalászt a Kék Tigrisek, és közben meglett az EHF Kupa csoportkörének sorsolása is.

  • Országos jelentőségű a Giro

    A rajt- és célvárosok – Budapest, Győr, Székesfehérvár és Nagykanizsa -, illetve a fővárosi kerületek vezetőinek tartott prezentációt a jövőre Budapestről induló Giro d’Italiáról a GiroHungary2020 csapata.