2019. december 10., kedd
Judit

Extra

Schell Judit: Olyan az életem, amilyenre mindig is vágytam

Versenytáncos akart lenni, mégis beszippantotta a színház. Sokan szerencsésnek tartják, amiért az ország egyik legsikeresebb színésznője. Kisgyermekes anyukaként, színésznőként nem volt egyszerű karriert építenie, de ma már semmit sem csinálna másképp – Schell Judit interjút adott a Lokál Extrának.

A Thália Színház június 14-től mutatja be Molnár Ferenc örök klasszikusát, a Liliomot.

Judit és Zoltán már 13 éve boldog /Fotó: DFP

Február végén visszatér a Csak színház és más semmi második évada a Duna televízióra. A sorozat egyik főszereplője, Schell Judit örül, hogy újra megformálhatja Alindát, az olykor hisztis dívát és ismét együtt játszhat Csányi Sándorral.
– Alindával – aki a második évadban megmutatja egészen emberi oldalát is – nem igazán hasonlítunk, az a közös bennünk, hogy a szakmánk ugyanaz. Nagyon szeretem ezt a sorozatot forgatni, nagyszerű a stáb, remek kollégáim vannak. Sanyival mindig jó együtt dolgozni, a szakmán túl talán az is megkönnyíti a közös munkát, hogy az élet kérdéseiben is egyetértünk, mindkettőnk számára a család a legfontosabb – mesélte Schell Judit, akiről ma már nehezen tudjuk elképzelni, hogy korábban versenytáncos akart lenni. A színházzal közelebbről volt nevelőapja ismertette meg.
– Ekkor még nem akartam színésznő lenni, még gimnazista koromban is inkább a versenytánc érdekelt, prózában ugyanis nem tudtam megnyílni, nagyon visszahúzódó voltam. Olyannyira, hogy a telefonba sem mertem beleszólni, sőt vonatjegyet is nagyon bátortalanul kértem. Csak később szerettem meg a színházat, ezzel nagy változás jött az életembe, ami igazi öngyógyítás volt. A különböző szerepek és a sikerek hozták magukkal a magabiztosságot is. Szerencsére kaptam lehetőségeket, amivel tudtam is élni. Egy idő után megbíztak bennem és gondoltak is rám. Azt hiszem, ehhez a szerencse és a munka szeretete együtt kellett – mondta Judit, akinek harmadéves főiskolásként született meg első gyermeke, a most 21 éves Lackó.


Budapest, 2015. május 7. Schell Judit Frankie és Csányi Sándor Johnny szerepében Terrence McNally Ketten egyedül című színdarabjának próbáján a budapesti Thália Színházban 2015. május 7-én. A darabot május 9-én mutatják be Goda Krisztina rendezésében. MTI Fotó: Kallos Bea


A színésznő szerint Csányi Sándorral mindig könnyű együtt dolgozni MTI Fotó: Kallos Bea

Nem lehetett egyszerű egyedülálló anyaként összeegyeztetni a karriert és a magánéletet, de Judit egy percre sem adta fel. Évek múlva egy másik színész, Schmied Zoltán mellett találta meg a boldogságot. Talán egy kolléga jobban meg tudja érteni, át tudja érezni, hogy mit jelent a színészettel járó életmód. A szerelem pedig 13 éve tart, 2007-ben megszületett kisfiuk, Boldizsár, 2012-ben pedig kislányuk, Borbála.

IMG_8683

A Csak színház és más semmi című sorozatban egy igazi dívát alakít

– Lackó már önálló életet kezdett, nem velünk lakik, és ez már igen nagy lépés a felnőtté válás felé. Őt egészen más terület foglalkoztatja, de egyik gyermekünket sem vonjuk be a színházi világba. Maximum gyerekelőadásokba. A kislányunk, úgy látom, nyitott erre a világra, míg Boldizsárt főleg a futball érdekli, de ez teljesen érthető az ő korában. Az életem olyan, amilyenre mindig is vágytam.


Kapcsolódó Cikkek

  • Senkinek nem kellettek a 20 milliós Rambo-kések

    Senkinek nem kellettek a 20 milliós Rambo-kések

    Elárverezték Andy Vajna féltve őrzött kincseit. A bevétel kicsivel több mint 88 millió forint, melynek egy részét a filmmogul özvegye, Vajna Tímea jótkékonysági célra ajánotta fel. A szivarfüstös Bentley és a Munkácsy-kép kelt el a legdárgábban, de rengeteg tárgyat jóval a kikiáltási ár fölött vittek el.

  • Visszatér a színpadra Demjén Ferenc

    Visszatér a színpadra Demjén Ferenc

    Egy év kényszerpihenő után december végi nagy koncertjén tér vissza a színpadra Demjén Ferenc. A 72 éves énekes napról-napra jobban van, a mozgás sem jelent neki gondot, és az elmúlt hónapok történéseire is tisztán emlékszik.

  • Megegyezett L.L. Junior és Csilla

    Megegyezett L.L. Junior és Csilla

    L.L. Junior tegnap közleménybe tudatta a nyilvánossággal, sikerült megegyezniük volt párjával kisfiúk, a hatéves Lacika felügyeletéről.