2019. december 14., szombat
Szilárda

Egyéb XXIII.kerület

Soroksári az új mester

Januártól Galambos Bence készíti fel a felnőtt és junior taekwondoválogatottat. A soroksári szakember szerencsésnek vallja magát, szerinte sikerre és olimpiára éhes sportolókat vett át elődjétől, és a minden eddiginél magasabb állami támogatásnak köszönhetően pluszelemeket csempészhet be a felkészülési tervbe, ami még eredményesebbé teheti a versenyzőket.

– A sportolók nagy részét ismertem korábbról, tavaly a korábbi edző, Tóth Balázs mellett dolgozva, ezért tudtam, hogy milyen kerettel találkozom januárban. Hasonlóak az elveink Balázzsal, nem lepett meg, hogy jól felépített, motivált sportolókat örököltem, akik ott akarnak lenni Tokióban – kezdte felvázolni Galambos Bence, a felnőtt és junior válogatott felkészülését januártól irányító edző. Elmondása szerint az eddig közösen eltöltött három hétvégi miniedzőtábor alapján elégedett a munkával és a hozzáállással.


Taekwondo edzés, Sashalmi közösségi ház, (Fotó: Keresztesi Balázs)

Szemmel tartja versenyzőit
(Fotó: Keresztesi Balázs)

– Kell még idő, hogy összecsiszolódjunk, de jó úton járunk. Örömteli, hogy újra szép számmal látogatják a versenyzők a közös foglalkozásokat, a merítési lehetőség nagyon fontos lesz hosszú távon. Most még nem az eredmény az elsődleges, a felkészülés elején tartunk, akár a négyéves, olimpiai ciklust nézem, akár az idei esztendőt. Azt viszont már az első versenyeken szeretném viszontlátni, amit megbeszélünk, begyakorolunk, és száz százalékot kell nyújtania mindenkinek.

Taekwondo edzés, Sashalmi közösségi ház, (Fotó: Keresztesi Balázs)

Meg is mutatja a helyes végrehajtást
(Fotó: Keresztesi Balázs)

Meglátása szerint könnyebb helyzetben van, mint elődje, hiszen a szövetség fennállásának legmagasabb támogatását kapta 2017-re, a 131 millió forintos állami támogatás segítségével olyan extra lehetőségek állnak rendelkezésre, amik korábban nem. A sportág hazai vezetésének tájékoztatása szerint a versenyzőket terheléses vizsgálatnak is alávetik, és pszichológus foglalkozik majd velük. Hamarosan csatlakozik a csapathoz egy külsős edző, aki a fizikális felkészítésben lesz nagy segítségükre a sportágspecifikus izmok fejlesztésének koordinálásában.


A versenynaptár idén is sűrű, a szezon Törökországban, a klubcsapat Európa-bajnoksággal és a török opennel kezdődik február elején, idén felnőtt világbajnokságot, olimpiai súlycsoportos Eb-t, U21-es és junior kontinenstornát, valamint Universiadét is rendeznek a Grand Prix-sorozat és az úgynevezett kiemelt G-s versenyek mellett.

Kapcsolódó Cikkek

  • Kiszabadult a Mikulás!

    Több mint 260 cserkész érkezett az ország több pontjáról a Templom úti templomkertben megrendezett Szolnoki Mikulás Csatára. A csapatok kötélhúzáson, számháborún és kő-papír-ollón is összemérhették tudásukat, a fő program azonban a fogságba esett Mikulás kiszabadítása volt, akit gonosz földönkívüli lények ejtettek rabul.

  • Nevezz és nyerj a Csarnok Kupán!

    Nevezz és nyerj a Csarnok Kupán!

    A 39 éves múlttal rendelkező Csarnok Kupa a térség egyik kiemelkedő téli teremlabdarúgó tornája, mely az elmúlt években nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát.
    Az MLSZ Zala Megyei Igazgatóságának szakmai partnerségével rendezett tornára három kategóriában – Öregfiúk 2. (45+), Öregfiúk 1. (34+), Felnőttek – lehet nevezni.