2019. december 12., csütörtök
Gabriella

Egyéb Székesfehérvár

Sorra fagynak el a vízmérők!

Tévedés azt gondolni, hogy ha túl vagyunk a nagy hidegen és még nem fagyott el a mérő, akkor megúsztuk. A nem megfelelő, rossz hőszigetelésű vízmérőhelyekre beépített mérők továbbra is veszélyben vannak!

A mínuszok átmeneti csökkenésével a vízmérőhely áthűlésének, átfagyásának ugyan csökken az intenzitása, de az elfagyás veszélye továbbra is fennáll – figyelmeztet a Fejérvíz Zrt. A 115 Fejér megyei települést, illetve önálló településrészt ivóvízzel ellátó szolgáltató nem győzi hangoztatni: a nem megfelelő, rossz hőszigetelésű vízmérőhelyekre beépített mérők továbbra is veszélyben vannak!


15936916_1224592064260569_996180324934622842_o

Fotó: K. Mátyás Bertalan Képalá: A nagy hidegben ég Csitáry-kút is megfagyott párszor a Rózsa ligetben

– Az elfagyott vízmérők száma egy hét alatt megduplázódott, a bejelentések száma a múlt hét végére meghaladta az 1300-at – közölte kérdésünkre a szolgáltató.

Ha a vízmérő elfagyott, tilos nyílt lánggal kimelegíteni! Ha a mérő üvege nem repedt el, vagy csak a cső fagyott el, meleg (és nem forró!) víz rálocsolásával lehet kiolvasztani, de a legcélszerűbb rögtön bejelenteni.


Az elfagyás kockázata még nagyobb, ha az ingatlanon nincs vízfogyasztás. Ilyenek a hétvégi házak, építési telkek, de idetartoznak azok a nem lakossági felhasználók, akiknél hétvégénként nincs vízhasználat. A védekezés itt is a vízmérő fagytól való megóvása, illetve a belső vízhálózat leürítése.

– A csak hétvégén nem használt ingatlanoknál megoldást jelenthet, ha egy csapot cérnavékony folyással nyitva hagynak, mert így már van vízmozgás a csőben – mondta Kiss György vízvezeték-szerelő.

Igazi nagy kár akkor keletkezik, ha az elfagyott mérők és belső hálózatok kiolvadnak. Ez az előző hétvégén megtörtént, és bizonyos, hogy sok helyen elfolyt a víz, mert vannak települések, ahol a hálózatba táplált vízmennyiség másfél-, kétszeresére növekedett.

Érdemes odafigyelni a közkifolyókra, a nyilvános utcai csapokra, kutakra is. Azokat szükségtelen a fagytól védeni, bebugyolálni, mert vízvételezés után leürítenek, így a kútszárban nem marad víz, ami megfagyhatna. Tilos azonban a kúttal „játszani”, azaz egy kicsit megnyitni, úgy, hogy a víz bár megindul, de nem folyik ki. Ilyenkor a leürítő csőben lévő víz nem tudja kinyitni az ürítő szelepet, és a kút elfagy. Ha a közkifolyó elfagyott, tilos tűzzel, gázlánggal melegíteni.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nevezz és nyerj a Csarnok Kupán!

    Nevezz és nyerj a Csarnok Kupán!

    A 39 éves múlttal rendelkező Csarnok Kupa a térség egyik kiemelkedő téli teremlabdarúgó tornája, mely az elmúlt években nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát.
    Az MLSZ Zala Megyei Igazgatóságának szakmai partnerségével rendezett tornára három kategóriában – Öregfiúk 2. (45+), Öregfiúk 1. (34+), Felnőttek – lehet nevezni.

  • Pár óra alatt elfogytak a jótékony sütik

    Pár óra alatt elfogytak a jótékony sütik

    A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat idén már harmadik alkalommal rendezte meg a Karácsonyi Jótékonysági Vásárt, amit olyannyira nagy érdeklődés fogadott, hogy fél délelőtt alatt elkapkodták a süteményeket.