2017. november 10., péntek
Réka

Egyéb Székesfehérvár

Több mint hárommilliárdból épülhet meg a déli összekötő út

A Terület- és településfejlesztési operatív program támogatásával Székesfehérvár 3,3 milliárd forintból építi meg a déli összekötő utat, amellyel teljessé válik a belvárost tehermentesítő belső útgyűrű – mondta Vargha Tamás országgyűlési képviselő és Cser-Palkovics András polgármester a hétfői sajtótájékoztatón.

Vargha Tamás rámutatott, hogy a város felgyorsult fejlődését az úthálózatnak is követnie kell, így a tavaly nyáron átadott, Székesfehérvárt nyugatról elkerülő út után most a kormánydöntés értelmében a belső úthálózat fejlesztése indulhat el. Hozzátette: a város déli területeit eddig mindössze egy út kötötte össze, ám ez a fejlesztéssel megváltozik.


Cser-Palkovics András hangsúlyozta, hogy a vasútállomás mellé tervezett intermodális központ fejlesztésével párhuzamosan zajlik majd az út megépítése. Mint mondta, a végleges nyomvonal kiválasztása heteken belül megtörténik, és várhatóan 2019-2020 körül lesz kész az összekötő út – számolt be a távirati iroda.
A városvezető az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb közlekedési fejlesztésének nevezte a kétszer egysávos út megépítését, mert az érintett körzetet a vasútállomástól kiinduló és oda beérkező vonalak elzárják a város többi részétől. Hozzátette, a Székesfehérvárra beérkező utak kapacitása kiegészítésre szorul.

Cser-Palkovics András kérdésre elmondta: a pontos nyomvonal ismeretében kezdenek foglalkozni a kapcsolódó területek fejlesztésével, ahol lakóövezetek kialakítása, kereskedelmi jellegű tevékenységek telepítése is elképzelhető. Megjegyezte, a vagyontörvény módosítása nélkül nem tudnak majd kedvezményes árú ingatlanokat kialakítani, mert a jelenlegi szabályozás alapján az önkormányzat csak piaci értékesítésben lehet partner.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek