2019. december 07., szombat
Ambrus

Sport

Van Gaal családi tragédiája miatt soha többé nem edzősködik

Egy családi tragédiát követően Louis van Gaal úgy döntött, nem vállal a jövőben futballedzői állást.

A 65 esztendős holland szakember vejének halála miatt hozta meg a döntést.


“Sok minden történt a családomban, ami megváltoztatta azt, ahogy látom a dolgokat. Amikor elhagytam a Manchester Unitedet, úgy gondoltam, abbahagyom. Aztán ez a véleményem megváltozott, de most úgy hiszem, nem fogok többé edzősködni” – fejtette ki Van Gaal, aki irányította többek között az Ajaxot, az FC Barcelonát, a holland válogatottat, a Bayern Münchent és a Manchester Unitedet is. Utolsó állomáshelye az angol klub volt, ahonnan tavaly májusban kellett távoznia. Elmondta, annak ellenére sem vállalt azóta állást, hogy kecsegtető ajánlatokat kapott Kínából.

Hozzátette, már a 2014-es brazíliai világbajnokság után – ahol bronzéremre vezette hazája válogatottját – elgondolkodott a visszavonuláson, de a szigetországi munka lehetősége miatt végül folytatta.

“Ez egy fantasztikus ország, amely így szintén bekerült az önéletrajzomba” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy van-e még valami, amit edzőként megvalósítana, Van Gaal azt felelte: “Nincs, mindent elértem az életben. Nézzék meg az országokat, ahol dolgoztam, a klubok szintjét, ahol edzősködtem, nincs semmi, ami kimaradt volna.”

Van Gaal legnagyobb sikereit az Ajax szakvezetőjeként érte el, amellyel többek között Bajnokok Ligáját, UEFA Kupát és három bajnoki címet nyert. A spanyol és a német bajnokságban ugyancsak diadalmaskodott együttesével.

Kapcsolódó Cikkek