EUR: 314,57 Ft
CHF: 278,89 Ft
2019. március 21., csütörtök
Benedek

Belföld

Verona: Beugró sofőrként ment a sítáborba Zoltán

Több évtizedes barátság kötötte össze a szinyeis diákokat szállító autóbusz két sofőrjét. A kétgyermekes K. Zoltán felesége a Lokálnak elmondta: férje egy másik buszt szokott vezetni, csak váltótársnak ugrott be V. János mellé a franciaországi útra.

k-zoltán-feleseg-verona2– Mindig tudtam, hogy aki autóbuszt vezet, az fél lábbal a sírban van. Ennek ellenére soha nem mondtam a férjemnek, hogy keressen kevésbé veszélyes foglalkozást, hiszen neki mindennél többet jelent, hogy buszt vezethet. Neki ez az élete – nyilatkozta a Lokálnak a pilóta felesége, Éva. – Indulás előtt Zolit mindig arra kértem, vigyázzon magára, ő pedig amint megérkezett és leparkolt, rögtön hívott, hogy rendben megérkezett, ne aggódjak. Legutóbb nyolc napig volt kint, naponta beszéltünk. Visszaindulás előtt is telefonált, hogy most jönnek haza.


Zoltán és Éva harminchat éve házasok, a férfi több mint két és fél évtizede vezet autóbuszt, soha nem volt balesete. Mint megtudtuk, Zoltán még a régi munkahelyéről ismerte Jánost, akivel együtt mentek el a kiskunfélegyházi Pizolit Busz Kft.-hez. Külföldi útjaira néha Éva is elkísérte.

– Ez a járat nem a férjemé volt, ő csak beugrott Jani mellé váltótársnak. Mindketten vidám emberek, még a régi munkahelyükről ismerik egymást, gyakran összejárt a családunk. Szombaton kora reggel bekapcsoltam a tévét, így értesültem róla, hogy baleset érte a férjem buszát. Idős édesanyámmal sírva néztük a szörnyű képsorokat, és nem hittünk a szemünknek. Próbáltam hívni Zolit, de nem sikerült. Rosszat sejtettem – mondta könnyek között.


Zoltán fia vasárnap az első repülővel utazott Velencébe, ahonnan a nagykövetség autójával vitték tovább a kórházba, hogy DNS-mintát vegyenek tőle. Azt egy milánói laboratóriumban az áldozatoktól levett mintákkal próbálják összevetni, de az azonosítás lassan halad. Ez viszont reményt jelent Éva családja számára. Hiszen amíg nincs eredmény, addig bizakodhat, hogy férje a veronai kórház intenzív osztályán fekvő két túlélő egyike lehet.

Fotó: EPA

/Fotó: EPA

– Lassan egy hét telt el a tragédia óta, és nem tudok semmi biztosat arról, hogy Zoli életben van-e. Amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik, nem vagyok hajlandó múlt időben beszélni a férjemről. A gyerekeim már felnőttek, nem velünk élnek, de telefonon tartjuk a kapcsolatot. A testvérem és a sógorom mindennap velem van, nem hagynak magamra, így próbálunk erőt, reményt adni egymásnak.

Kapcsolódó Cikkek