EUR: 329,43 Ft
CHF: 299,37 Ft
2019. december 13., péntek
Luca, Otília

Belföld

Veronai buszbaleset: a jármű műszakilag rendben volt

A múlt pénteki veronai buszbalesetet követő nyomozásról kapott információk alapján mindeddig semmi olyan nyomot nem találtak a hatóságok, amely műszaki meghibásodásra utalna – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden telefonon az MTI-nek.

A norvégiai Tromso városában tartózkodó tárcavezető kifejtette: az olasz rendőrség mindazonáltal megerősítette azt a korábbi értesülést, hogy féknyomot valóban nem találtak. A túlélők meghallgatásából azt a következtetést vonták le, hogy az elmondottakban nincs ellentmondás, és semmilyen rendkívüli esetről, fejleményről nem számolt be senki a balesetet megelőző percek tekintetében – magyarázta.


Szijjártó Péter közölte: jelenleg a helyszínen már csak egy áldozat rokonai tartózkodnak, az ő hazaszállításukat is konzuli segítséggel megszervezik.

A két válságos állapotban lévő sérültről a külügyminiszter a kórháztól kapott információk alapján azt mondta: az állapotuk nem romlott, de a súlyos égési sérülést szenvedett sérülten bőrátültetést kellett végezni. A másik válságos állapotban lévő – koponyasérülést szenvedett – sérült hét-tíz napon belül hazaszállítható lehet, ha így halad a felépülése – közölte. Hozzátette: a hazaszállítást a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) fogja koordinálni.


A tárcavezető arra is kitért, hogy a holttestek azonosításához szükséges minden DNS-mintát már levettek a hozzátartozóktól, de a mintavétel a holttestekről azok állapota miatt kicsit nehezebben megy, mint ahogyan az olasz hatóságok várták. Ezért lehet, hogy néhány nappal később lesznek meg a DNS-vizsgálatok eredményei – mutatott rá. Megjegyezte: az olasz hatóságok a ruházatot, ékszereket is figyelembe vesznek az azonosítás során.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy egy temetkezési vállalatokat tömörítő szövetség jelentkezett, hogy a holttesteket ingyen hazaszállítják, az ehhez szükséges autók és szakemberek rendelkezésükre állnak. Most ezt a folyamatot koordinálják a KKM-nél, a megfelelő konzuli segítséget biztosítják a hazaszállításhoz – mondta. Kiemelte: a hazaszállítás időpontja az azonosítástól és az olasz hatóságoktól függ.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tovább dagad a kispesti korrupciós botrány

    Tovább dagad a kispesti korrupciós botrány

    A százmilliós mutyikról beszélő és fehér porral a kezében hadonászó Lackner Csaba, kispesti önkormányzati képviselő újabb jóslata teljesült, ugyanis a volt MSZP-s képviselő már a választási kampányban megmondta, hogy Guzmics Zsombor, a kerület Építéshatósági és Városüzemeltetési Irodájának irodavezetője távozni fog a voksolást követően.

  • 53 szülészetet fejleszt a kormány

    53 szülészetet fejleszt a kormány

    Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

  • Milliárdos üzletté vált a migráció

    Milliárdos üzletté vált a migráció

    A Magyarország irányába tartó illegális migráció az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt. A migránsok nagy része pedig embercsempész-hálózatok közreműködésével jut hazánk területére.