2019. december 13., péntek
Luca, Otília

Belföld

Veronai busztragédia: Ikertestvére ad erőt Boti szüleinek

A veronai buszbalesetben elhunyt Simonffy Botondot is gyászolja az egész ország. Édesapja, Norbert a Lokálnak elárulta: feleségével magukra tetováltatták Boti nevét, hogy így is megőrizzék kisfiuk emlékét. Próbálnak erősek maradni, hisz elvesztett gyermekük ikertestvéréről, Bálintról is gondoskodniuk kell. A fiatal futsaljátékosnak mindössze 15 év és két hónap jutott a földi életből. 

Boti

Boti imádta a focit, tehetséges volt

Dunakeszin, a Botondot gyászoló család háza előtt már messziről látni a mécseseket: a család, a szomszédok, barátok, ismerősök a tragédia óta szinte minden egyes nap meggyújtanak egy újabbat. Van, aki inkább fehér virágot visz, látszik, hogy mindenki úgy érzi: egy kicsit az ő lelkéből is elveszett egy darab.


– Mindent nagyon komolyan vett, bármivel foglalkozott – legyen az a foci, az iskola vagy tanulmányi verseny, esetleg egy színdarab – rendesen odatette magát – kezdte a Lokálnak Botond apukája, Norbert. A tini szobájában minden úgy van, ahogy hagyta. Látszik, igazi vagány srác, aki imádott videót vágni, számítógépes játékokat játszani és persze sportolni. Érmek sora a falon, mellettük egyik kedvenc csapata, a Barcelona plakátja, focilabdák.

Botond édesapjától megtudtuk, fiuk most először volt sítáborban, izgatott volt, amikor megkapta a sífelszerelését, és még az utolsó telefonbeszélgetéskor is arról mesélt az édesapjának, milyen jól érzi magát és mennyire csodálatos a táj. Alig várta, hogy megmutassa a fényképeket és a videókat, de erre sajnos már nem volt lehetősége.


Buszbaleset, Botond szülei Dunakeszin (Fotó: Máté Krisztián)

Buszbaleset, Botond szülei Dunakeszin (Fotó: Máté Krisztián)

– Nagyon sok barátja írt nekünk, ez jólesik. Jó, hogy ennyien szerették. Botinak soha nem volt egy rossz szava sem, higgadt és hidegfejű tudott maradni a legnehezebb helyzetben is. Ha akarnának, sem lehetne róla rosszat mondani. Tudjuk, hogy nem csupán nekünk hiányzik, a barátaiban is óriási az űr. Próbálunk nekik is segíteni, de nagyon nehéz ezt a fájdalmat cipelni. Korábban, amikor hasonló tragédiát láttunk, mi is mindig azt kérdezgettük, hogy lehet ezt kibírni, hogyan lehet ezzel megbirkózni. Most sem tudjuk rá a választ, csak abban vagyunk biztosak, hogy itt vagyunk egymásnak és erősnek kell maradnunk. Már csak Boti ikertestvére, Bálint miatt is. Nem jártak ugyanabba az iskolába, ezért nem is volt arról szó, hogy együtt mennének a sítáborba. Nagyon szerették egymást! – tette hozzá az apuka. Boti anyukája, Szilvia is könnyes szemmel mesél.

– A baleset körülményeiről sokat mi sem tudunk, csak azt, amit a híradásokban láttunk. Minket most nem az foglalkoztat, hogy defektet kapott-e a busz vagy esetleg a sofőr aludt el. Az érdekel, hogy Boti szenvedett-e vagy sem. Csak az ad erőt, hogy aludt, és reméljük, egy pillanatra sem fájt neki semmi. Amikor a történtek után elindultunk Olaszországba kocsival, csak abban bíztunk, hogy túlélte! Erős és biztos neki is sikerült kimászni az ablakon… Sajnos nem így történt. Azóta sokszor bementem a szobájába, befeküdtem az ágyába, egy kicsit még mindig érzem az illatát a kispárnáján. Van, amikor elviselhetetlen a fájdalom, máskor pedig sikerül elterelni a gondolatokat és nyugodtan megcsinálom az ebédet a másik gyereknek. Olyan is van, hogy tudunk együtt nevetni, amikor megtaláljuk Boti egyik gyerekkori videóját. Bálint pedig sok verset, idézetet keresgél és azt szokta átküldeni. Pontosan tudjuk, hogy érez, mindig fogjuk majd egymás kezét és itt leszünk egymásnak. Nagyon sokszor mondtam Botinak, hogy szeretem és ő is sokszor mondta, főleg, ha elutazott, ez legalább nagyon jó érzés. Szeretnénk majd hozzá méltó búcsúzást, de erre egy ideig még várnunk kell az azonosítás miatt – mondja Szilvia, miközben megsimogatja a csuklóján lévő „Boti” tetoválást. A tragédia után a férjével közösen csináltatták, így is szerettek volna megemlékezni Botiról.

Miután elbúcsúzunk, a kertben még észrevesszük az óriási mosolygó hóembert.
– Még Boti csinálta, mielőtt elutazott. Furcsa az élet… néha egy csapásra fontossá válnak a legkisebb dolgok is. Még erre a hóemberre is jó ránézni – mondja még búcsúzóul az édesapa.

Így búcsúzik barátja a Kapitánytól

„Szia, Kapitány! Megint én vagyok. Nagyon hiányzol mindenkinek, nagyon szeret mindenki, és tudjuk, hogy te még itt vagy velünk. Lehet, hogy most itt ülsz mellettem és éppen rám mosolyogsz. Itt vagy velünk, Kapitány, csak nem látunk. A szívünkben is örökre megmaradsz. Kinek úgy, hogy a legjobb barát. Kinek úgy, hogy a legjobb csapattárs. Kinek úgy, hogy jó ember. Amikor diákolimpián voltunk, te voltál a csapatkapitány, nem lepett meg senkit, mert a legjobb vagy. Sosem adtad fel, még akkor sem, ha kilátástalannak tűnt a helyzet. Te voltál a példakép. Kiváló labdarúgó vagy és leszel is ott fent!”

Kapcsolódó Cikkek