EUR: 324,92 Ft
CHF: 282,21 Ft
2018. június 25., hétfő
Vilmos

Belföld

Visszaküldtek több száz migránst Magyarországra a németek

Tavaly 294 menedékkérőt küldtek vissza Magyarországra Németországból csütörtökön ismertetett német kormányzati adatok szerint.

A Neue Osnabrücker Zeitung (NOZ) című lap a szövetségi belügyminisztérium kimutatása alapján azt írta, hogy Németország több mint 12 ezer menedékkérőt fogadott vissza európai országoktól, és mintegy négyezret küldött vissza más országokba 2016-ban. A visszafogadási, illetve visszaküldési eljárásokat a menekültügyet európai szinten szabályozó dublini rendelet alapján folytatták le, amely főszabályként előírja, hogy abban az államban kell lefolytatni a menekültügyi eljárást, amelyben regisztrálták a kérelmező belépését az EU, illetve a menekültügyi együttműködésben résztvevő európai országok alkotta területre.


Németország a legtöbb menedékkérőt – nagyjából 3700-at – Svédországból fogadta vissza. A második helyen Hollandia áll 1686 fővel, majd Svájc, ahonnan 1277 menedékkérőt fogadtak vissza, majd Dánia 1109, és Belgium 763 fővel. A legtöbb embert azért fogadták vissza, mert Németországban nyújtottak be menedékjogi kérelmet, de az eljárás vége előtt továbbutaztak.

Németországból a legtöbb menedékkérőt – 916 embert – Olaszország fogadta vissza. A második helyen Lengyelország áll 884 fővel. A NOZ-ban ismertetett belügyminisztériumi statisztika szerint Olaszország és Lengyelország után, jóval lemaradva Spanyolország következik, ahol 351 menedékkérőt fogadtak vissza Németországból, majd Magyarország 294 fővel, és Svédország 280 fővel.


Csütörtökön a családegyesítési vízumok számának alakulásáról is új adatok jelentek meg. Die Welt című lap a külügyminisztériumtól kapott adatokat ismertetve azt írta, hogy a német külképviseleteken 2016-ban csaknem 105 ezer családegyesítési vízumot állítottak ki. Ez mintegy 50 százalékos emelkedés a 2015-ös 70 ezerhez képest.

A vízumok többségét – mintegy 73 ezer beutazási engedélyt – szíriai vagy iraki menekültek hozzátartozóinak állították ki. Egy évvel korábban ebben az igénylői körben 24 ezer családegyesítési vízumot adtak ki.

A családegyesítés révén Németországba bevándorló emberek nem kerülnek be a menekültügyi statisztikába, mert nem menedékkérők.

A családegyesítés a szülőkből és kiskorú gyermekekből álló úgynevezett magcsaládra vonatkozik, vagyis egy felnőtt a házastársa és gyermekei, egy kiskorú pedig a szülei beutazására tarthat igényt.

A német kormány 2016 elején a menekültügyi rendszer további túlterhelésének megakadályozása céljából korlátozta a családegyesítési jogot, az új szabályozás szerint az oltalmazotti státusban lévők az első két évben nem kezdeményezhetnek családegyesítést. Oltalmazotti jogállást azok a menedékkérők kaphatnak, akik nem felelnek meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de nem lehet hazaküldeni őket, mert hazájukban súlyos sérelem érheti őket.

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) az utóbbi hónapokban egyre több szíriai menedékkérőt minősít oltalmazottnak, arra hivatkozva, hogy nem közvetlenül a polgárháború sújtotta hazájukból érkeznek, hanem valamely Szíria körüli országból, ahol már biztonságban voltak.

Tavaly 280 ezer menedékkérő érkezett Németországba, 2015-ben pedig 890 ezer. A legnagyobb csoportot a szíriaiak alkotják mintegy félmillió fővel. A BAMF szerint esetükben a családegyesítéssel kapcsolatban 0,9 és 1,2 közötti szorzóval érdemes számolni – legfőképpen azért, mert többségük egyedülálló felnőtt, aki egyetlen rokona beutazását sem kezdeményezheti -, vagyis a félmillió szíriai állampolgár révén nagyjából további 500 ezer szíriai érkezhet Németországba középtávon.

Kapcsolódó Cikkek

  • Na képe:

    Na képe:

    Átestek életük első orvosi vizsgálatán a Nyíregyházi Állatparkban született vörös vari (Varecia rubra) négyes ikrek.

  • Hamvaiból születhet újjá a szélsőjobb

    Hamvaiból születhet újjá a szélsőjobb

    Újjáéleszti a Vona Gábor vezette Jobbik által negligált nemzeti radikalizmust a Toroczkai László alapította Mi Hazánk Mozgalom, amelynek hétvégi zászlóbontó nagygyűlésén nem csak arról döntöttek árpádsávos, gárdamellényes díszletek között, hogy pártként folytatják, hanem arról is, hogy Dúró Dóra az országgyűlésben őket képviseli, mert a Jobbikból kiebrudalt képviselőnő megtartja mandátumát.

  • Püspök búcsúztatta a dombóvári áldozatokat

    Püspök búcsúztatta a dombóvári áldozatokat

    Szombat délelőtt a kisvaszari temetőben a pécsi püspök celebrálásával helyezték örök nyugalomra azt a családot, amelynek autójára Dombóváron két hete rádőlt egy negyvenméteres fa a tomboló viharban.