EUR: 331,09 Ft
CHF: 302,29 Ft
2019. december 07., szombat
Ambrus

Extra

Zalatnay-lemezt kap Ferenc pápa

Egyedülálló elismerésben részesült Zalatnay Sarolta, ugyanis Ferenc pápa fogja a kezében tartani és talán meghallgatni is az énekesnő Ave Maria című nagylemezét.

A Magyar Értékmentők Közössége delegációját fogadja a Vatikánban Ferenc pápa január 11-én, hogy megáldja a magyar kötődésű művészeti, művészettel gyógyító és kulturális értékek ápolását, támogatását végző szervezet munkáját és célkitűzéseit. A szervezet vezetői a 2016-ban Magyar Érték Díjjal kitüntetettek munkásságának egy-egy remekét viszik ajándékul a szentatyának: Fellegi Ádám zongorajátékát, a BAB Galéria art brut festményét és Zalatnay Sarolta Ave Maria című nagylemezét. Cini személyesen ugyan nem tud ott lenni az átadáson, de szívesen osztotta meg a Lokállal örömét és vágyait a nagy eseménnyel kapcsolatban. 


– Zenészként és emberként sem tudok elképzelni annál nagyobb megtiszteltetést, hogy maga a szentatya vegye a kezébe és hallgassa meg a lemezemet. Rettenetesen boldog lennék, ha a Magyar Értékmentők Közösségének vezetője, Pucsek József úgy jönne haza, hogy készít egy fotót, ahogy a pápa ott áll az én lemezemmel. Több éve dolgozom velük, mert hiszek a zene gyógyító erejében. Nem vicc, mivel nemcsak én, hanem a közösség dolgozói is észrevették a változást. Sokakat közülük korábban pszichiátrián kezeltek, magatehetetlenek voltak. Mostanra ennek a több mint száz főt számláló közösségnek számos tagjáról tudtam meg, hogy sokkal önállóbak lettek, és hiszem, hogy ez egy picit az én zenémnek is köszönhető – lelkendezett Cini, aki már tinédzserkora óta önzetlenül igyekszik segíteni az elesetteken.

– Bármikor felhasználhatták a dalaimat, ha bármi anyagi javuk származott belőle, akkor az csak az övék volt, nem tartottam soha igényt jogdíjra tőlük. Sokszor gondolkodtam azon, hogy ha olyan szintű lenne a keresetem, mint mondjuk Cheré, akkor is csak egy ház és egy kocsi kéne, a többit jótékonyságra költeném – mondta Cini.


Zalatnay Sarolta Fotó: Mészáros Diána

Zalatnay Sarolta
Fotó: Mészáros Diána

Zalatnay Sarolta Fotó: Mészáros Diána

Zalatnay Sarolta
Fotó: Mészáros Diána

FerencPapa

Kapcsolódó Cikkek

  • Visszatér a színpadra Demjén Ferenc

    Visszatér a színpadra Demjén Ferenc

    Egy év kényszerpihenő után december végi nagy koncertjén tér vissza a színpadra Demjén Ferenc. A 72 éves énekes napról-napra jobban van, a mozgás sem jelent neki gondot, és az elmúlt hónapok történéseire is tisztán emlékszik.

  • Megegyezett L.L. Junior és Csilla

    Megegyezett L.L. Junior és Csilla

    L.L. Junior tegnap közleménybe tudatta a nyilvánossággal, sikerült megegyezniük volt párjával kisfiúk, a hatéves Lacika felügyeletéről.

  • Lefestette magát Gelencsér Timi

    Lefestette magát Gelencsér Timi

    Új szerepben próbálhatta ki magát a TV2 Catch versenyzője, Gelencsér Tímea. A 2016-os Miss World Hungary győztese Borbás Edina legújabb könyvének, A Szeráj borítóján látható a főhősnő, Szófia szerepébe.