2019. december 08., vasárnap
Mária

Egyéb

Zoe Saldana hollywoodi sztár bocsánatot kért Donald Trumptól

Zoe Saldana színésznő bocsánatot kért Donald Trump megválasztott elnöktől “az idióta Hollywood miatt”.

A színésznőt, aki saját elmondása szerint demokrata párti szavazó, felháborította az, ahogy a hollywoodi filmvilág Donald Trump megválasztásának hírét fogadta, és hogy egyes színészek azóta is milyen nyilatkozatokat tesznek.


A 38 éves Saldana egy interjúban azt mondta: Trump választási győzelméhez éppen az is hozzájárulhatott, ahogyan Hollywood kezelte őt. “Önfejűek voltunk és arrogánsak lettünk, állandóan szekáltuk őt. Belekötöttünk minden egyes dologba, amit szerintünk helytelenül csinált, és ezzel éppen hogy rokonszenvet ébresztettünk iránta az amerikaiak széles rétegeiben, akik hisznek az ígéreteiben” – fogalmazott a dominikai származású amerikai sztár. Majd leszögezte, hogy Donald Trump győzelméből ő megtanult valamit: mégpedig az alázatot és azt, hogy mindenkit megillet a tisztelet.

Mark Wahlberg szintén hasonló hangnemben nyilatkozott. Az Oscar-díjra jelölt színész és producer szerint “sok színész politizált és politizál, pedig nem kellene. Sokan Hollywoodban buborékban élnek. Az emberek nem figyelnek rájuk. Megvásárolják a CD-jüket vagy megnézik a filmjeiket, de ügyet sem vetnek rájuk, mert nem ők tesznek kenyeret az asztalukra” – idézte Wahlberg ABC televíziónak adott nyilatkozatát a Conservative 101 című portál.


Az elmúlt időszakban több híres demokrata párti elkötelezettségéről ismert színész, köztük például Meryl Streep vagy George Clooney nyilvánosan bírálta Donald Trumpot. Meryl Streep a Golden Globe díjátadó gálaestjén elítélően felidézte, hogy Donald Trump kifigurázott egy fogyatékkal élő újságírót.

A Golden Globe-gála után egy másik hollywoodi sztár, Nicole Kidman a héten a brit BBC-nek adott nyilatkozatában szögezte le: Donald Trumpot megválasztották, és az országnak támogatnia kell őt. Trump Twitter-üzenetben köszönte meg az ausztrál születésű filmcsillagnak a támogató szavakat.

Donald Trump támogatása, vagy elutasítása megosztja a sztárokat a beiktatási ünnepséggel kapcsolatban is. Jó néhány művész visszautasította, hogy fellépjen a beiktatási ünnepségen, de például Toby Keith country-énekes, Jennifer Holliday vagy a The Piano Guys szerepel a beiktatási ceremónia utáni koncerten.

A beiktatási ceremónia idejére egyébként sok csoport és mozgalom jelentette be, hogy tüntetést tart, a legnagyobb Trump-ellenes tüntetést azonban a beiktatás utáni napra, a nők menete néven szervezik a Demokrata Párthoz közeli aktivisták. De kisebb, néhány tucat, vagy néhány száz főt felvonultató tüntetések már a hétvégén is voltak Washington két elővárosában.

Kapcsolódó Cikkek