2019. december 06., péntek
Miklós

Extra

13 éves volt nászéjszakája idején Gór Nagy Mária

Szédületes történettel sokkol Gór Nagy Mária, aki a Bestben elárulta, mindössze tizenhárom éves volt első nászéjszakája idején. Egy Sanyi nevű fiú udvarolt akkoriban neki, ám ő tisztességes lányként elmondta hódolójának, hogy csak akkor lesz az övé, ha feleségül veszi. A fiúnak nem is kellett több, hipp-hopp megszervezett egy álesküvőt, amit a nászéjszaka követett egy mezőn. A büszke „feleség” hazaérkezve édesanyjának is elújságolta a nagy hírt, aki méterrúddal „dicsérte” meg mindezért, majd bentlakásos iskolába küldte lányát.

Gór Nagy Mária interjú
2016.07.29
Fotó: Mészáros Diána

Kapcsolódó Cikkek

  • Visszatér a színpadra Demjén Ferenc

    Visszatér a színpadra Demjén Ferenc

    Egy év kényszerpihenő után december végi nagy koncertjén tér vissza a színpadra Demjén Ferenc. A 72 éves énekes napról-napra jobban van, a mozgás sem jelent neki gondot, és az elmúlt hónapok történéseire is tisztán emlékszik.

  • Megegyezett L.L. Junior és Csilla

    Megegyezett L.L. Junior és Csilla

    L.L. Junior tegnap közleménybe tudatta a nyilvánossággal, sikerült megegyezniük volt párjával kisfiúk, a hatéves Lacika felügyeletéről.

  • Lefestette magát Gelencsér Timi

    Lefestette magát Gelencsér Timi

    Új szerepben próbálhatta ki magát a TV2 Catch versenyzője, Gelencsér Tímea. A 2016-os Miss World Hungary győztese Borbás Edina legújabb könyvének, A Szeráj borítóján látható a főhősnő, Szófia szerepébe.