2019. december 11., szerda
Árpád, Árpádina

Egyéb Salgótarján

Átfolyik a víz a tározón

A tározó elsődleges hasznosítási célja továbbra is az árvízcsúcscsökkentés – tudtuk meg a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságtól. A felújítási terv már megszületett, a felújításhoz szükséges forrással azonban jelenleg nem rendelkezik az illetékes vízügyi igazgatóság.

A vízügyi igazgatóságtól megtudtuk: tavaly szaktervezővel felmérették a tározó leeresztő műtárgyának állapotát, és ennek ismeretében felújítási tervet készíttettek. A felújítási terv fontossági sorrendben meghatározta a szükséges műszaki beavatkozásokat, azok becsült költségeivel együtt.


Az elkészített rekonstrukciós terv által meghatározott szükséges feladatok, beavatkozások között szerepel többek közt műtárgy-helyreállítás, alvízimeder-helyreállítás, meglévő burkolatok cseréi, illetve azok helyreállítása. Az igazgatóság jelezte, hogy a szükséges fedezet rendelkezésre állása esetén elkezdik a felújítási munkákat. Az ennek várható időpontját firtató kérdésünkre azt válaszolták, hogy a rekonstrukciós munkálatok elvégzéséhez jelenleg nem rendelkeznek költségvetési forrással, ezért a munkálatok ütemezésével is várni kell.

A kisterenyei víztározó

 

A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságnál kérdésünkre elmondták: a Tarján-pataki tározó funkciója nem változott, elsődleges hasznosítási célja az árvízcsúcscsökkentés. Hozzátették: az igazgatóság mindent megtesz azért, hogy a környék élet- és vagyonbiztonságát biztosító árvízcsúcs-csökkentő funkció – függetlenül a tározó esetleges egyéb hasznosítási céljától – továbbra is maradéktalanul biztosított legyen, garantálva ezzel a mértékadó nagyvizek kiöntésmentes levezetését.


A kisterenyei tározó felújításra vár

 

A kisterenyei víztározó „ügye” 2015 őszén kezdődött, amikor megkezdték a víz leeresztését azt követően, hogy a minden ősszel kötelező árvízvédelmi létesítmények vizsgálatánál a szakmai bizottság hiányosságot fedezett fel a leeresztő műtárgy műszaki állapotában. A Nógrád Megyei Kormányhivatal halászati főosztálya azonban akkor a halállomány mentésének érdekében megállította a munkát, melyet a vízügyi igazgatóság megfellebbezett, arra hivatkozva, hogy a hibás berendezést mihamarabb ki kell javítani. A halpusztulás akkor országos sajtóvisszhangot is kapott. Tavaly február végén Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere kért tájékoztatást az igazgatóságtól, akinek akkor még azt jelezték: folyamatban van a műtárgy felülvizsgálata.

Kapcsolódó Cikkek