EUR: 331,09 Ft
CHF: 302,29 Ft
2019. december 07., szombat
Ambrus

Egyéb Miskolc

Az élvonalban vagyunk!

Szokásos évértékelőjét tartotta párttársai, valamint megyei és városi vezetők körében Miskolc polgármestere múlt hét kedden a Művészetek Házában, ahol összegezte az elmúlt év eredményeit és ismertette a város idei programját.

Miskolc korszakváltást hajtott végre – mondta Kriza Ákos polgármester,  utalva arra, hogy az elmúlt évek felelős döntései és a stabil városi kormányzás meghozta a várt eredményt. Miskolc mára biztonságos és kiszámítható várossá vált, és egy olyan emelkedő pályára állt, amilyenre az elmúlt 30 évben nem volt példa.


Miskolc korszakváltást hajtott végre – mondta Kriza Ákos az évértékelőn.

 

A rendszerváltozás nagy károkat okozott a városnak, a 22 megyei jogú város között a 17. helyen állt. 2010-re 33 milliárd forintra rúgott az adósságállománya, és 15 százalékra nőtt a munkanélküliek aránya. 2010 után a fideszes városvezetés első feladata volt a munkahelyteremtés és a közbiztonság megerősítése. 2013 óta Miskolc vonzza a befektetőket, az ide érkező nagyvállalatok jelentősen emelték munkahelyteremtő képességét.

– A számok, a tények, a sikerek mind alátámasztják, hogy Miskolc erősödik. Nő a gazdaság, jó a közbiztonság, a város kiszámítható, vonzó életfeltételeket biztosít a polgároknak – mondta a polgármester.


Ünnepi műsor kísérte az évértékelőt – fotó: Facebook / Lokál

A város bevételei is jelentősen növekedtek az elmúlt években. 2016-ban több mint 10 milliárd forint volt Miskolc iparűzésiadó-bevétele. Éppen ezért valamennyi miskolci városi alkalmazott bérét differenciáltan, az országos mértéket meghaladóan, átlagosan 20 százalékkal emeljük meg 2017-ben – jelentette be az évértékelőn a városvezető.

A jövővel kapcsolatosan Kriza Ákos hangsúlyozta: a cél az, hogy Miskolc legyen az ország legbiztonságosabb városa, emellett 2017-ben is folytatódnak a turisztikai, sport- és rekreációs fejlesztések, így a jó miskolci modell remélhetőleg továbbra is hozza majd az eredményeket.

Kapcsolódó Cikkek

  • A tehetségeket díjazták

    A tehetségeket díjazták

    November 22-én a Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermében adta át Ács Rezső polgármester az idei…

  • Hajrá, Kék Tigrisek!

    Hajrá, Kék Tigrisek!

    Jó hír a tatabányai kézilabda kedvelőinek: a hazai ligában elverték a Budakalászt a Kék Tigrisek, és közben meglett az EHF Kupa csoportkörének sorsolása is.

  • Országos jelentőségű a Giro

    A rajt- és célvárosok – Budapest, Győr, Székesfehérvár és Nagykanizsa -, illetve a fővárosi kerületek vezetőinek tartott prezentációt a jövőre Budapestről induló Giro d’Italiáról a GiroHungary2020 csapata.