EUR: 321,45 Ft
CHF: 282,49 Ft
2019. április 25., csütörtök
Márk

Belföld XIII.kerület

Bronzérem után lemondás

Az edzőmeccsek után idén sem maradhatott ki a Vasas kézilabdázóinak felkészüléséből a Dobó Kupa. A szervezők két csoportba osztották a résztvevőket, több NB I/B-s élcsapat is feltűnt a mezőnyben. A piros-kékek a harmadik helyet szerezték  meg, majd kissé váratlanul lemondott a csapat vezetőedzője, Csík János.

13ker_kezi

Csík János úgy érzi, a Vasas minden próbálkozás ellenére nem lesz stabil NB I-es csapat (fotó: vasassc.hu)

 

A Vasas a saját csoportjában két győzelem mellett egyszer vereséget szenvedett, ez a csoport második helyére volt elegendő. Ez azt jelentette, hogy a másik csoport második helyezettjével a bronzéremért játszhat, és a Balmazújvárost könnyedén le is győzték az angyalföldiek. Nem sokkal a torna után viszont „robbant a bomba”: lemondott a vezetőedző.
– Nagy reményekkel vállaltam újra munkát a Vasasnál, szerettem volna a fő célt elérni, hogy a csapat újra NB I-es lehessen – mondta ezzel kapcsolatban Csík János. – Ennek érdekében komoly erőfeszítéseket tettünk a szakmai stábbal és a lányokkal, a Vasas vezetése pedig a lehetőségeihez mérten a maximumot nyújtotta, hogy megteremtse a szükséges hátteret számunkra. Mostanra a saját szemszögemből mégis úgy látom, ezek a feltételek nem elegendők ahhoz, hogy feljussunk vagy stabilan megragadjunk az élvonalban. Jelenleg anyagilag nem tudunk versenyezni az NB I-es csapatokkal, sőt még néhány NB I/B-s riválisunkkal sem.
Markovits László, a Vasas SC elnöke elmondta, sajnálja a mester döntését, de mindenki csak köszönettel tartozik neki azért, hogy nyugdíjas éveiből áldozott a csapatra.
– A szakmai cél továbbra sem változott – mondta az elnök. – A Vasas hosszú távon stabil NB I-es csapattá szeretne válni, amihez a már megvalósult és folyamatban lévő infrastrukturális fejlesztések is hozzájárulhatnak.


Kapcsolódó Cikkek

  • A Maccabi Európa Játékok jó válasz a hamis hírekre

    A Maccabi Európa Játékok jó válasz a hamis hírekre

    Büszkék vagyunk azokra a zsidó származású magyarokra, akik a sporton keresztül gazdagabbá tették a magyar sport örökségét – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Maccabi VAC Hungary Sportegyesület kiállításának New York-i megnyitóján.

  • Orbán Balázs: Európa sorskérdése a migráció

    Orbán Balázs: Európa sorskérdése a migráció

    Két fronton kell harcolnia a magyar kormánynak: a bevándorláspárti nemzetközi erőkkel és az őket támogató hazai ellenzékkel, de a választók támogatásával megnyerhetők ezek a küzdelmek – fogalmazott lapunknak Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára.

  • Mikor is volt diktatúra?

    Mikor is volt diktatúra?

    1919. április 7-én tanácsválasztásokat tartottak. Nem választhattak a korábbi hatalom képviselői és a papság, valamint csak a szociáldemokrata és kommunista pártok egyesülése után létrejött Magyarországi Szocialista Párt indíthatott jelölteket.