EUR: 330,82 Ft
CHF: 301,53 Ft
2019. december 06., péntek
Miklós

Sport

Dopping miatt évekre eltiltották a kajakos Dombvári Bencét

Kétéves eltiltást kapott a kajakos Dombvári Bence, akinek egy tavalyi válogatóverseny után találtak tiltott teljesítményfokozó szert – a sztanozolol nevű anabolikus szteroidot – a doppingmintájában.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) keddi tájékoztatása szerint a doppingbizottság – amelybe a szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Doppingellenes Szervezet (HUNADO) delegál egy-egy tagot, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig egy megfigyelővel képviselteti magát benne – most zárta le a versenyző ügyét.


A mintaadás 2016. június 9-én, a második olimpiai válogatóversenyen történt, így a 24 éves Dombvári eltiltása – mindennemű sporttevékenységtől – 2018. június 9-ig marad érvényben. A Honvéd kajakosa egyesben és párosban is megnyerte a hazai ötkarikás válogatót 1000 méteren, de a riói játékokra végül nem utazhatott el.

“A döntést tudomásul vettem, de továbbra is hangsúlyozom, hogy semmilyen tiltott szert nem használtam. Mindent meg fogok tenni azért, hogy jövőre sikeres legyen a visszatérésem” – nyilatkozta Dombvári Bence a kajakkenusport.hu-nak.

Dombvári Bencének nem ez az első eltiltása, 2015 áprilisában egy versenyen kívüli ellenőrzés során kokaint találtak a szervezetében, akkor hónapokig nem versenyezhetett.

Kapcsolódó Cikkek

  • Úszó Eb – Katinka egyedül is nyer

    Úszó Eb – Katinka egyedül is nyer

    Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna révén egy-egy arany- és ezütéremmel kezdte szereplését a magyar csapat a glasgow-i rövid pályás úszó Európa-bajnokságon.

  • Aranyéven van túl a Fradi

    Aranyéven van túl a Fradi

    Nem tudom, volt-e ilyen sikeres éve a Fradinak a rendszerváltás óta – jelentette ki Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján.

  • Kiestek! Búcsúzott a Ferencváros

    Kiestek! Búcsúzott a Ferencváros

    A Ferencváros 2-0-ra kikapott a másodosztályú Békéscsaba vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa nyolcadik fordulójának szerdai játéknapján, így búcsúzott a sorozattól.