2019. december 14., szombat
Szilárda

Egyéb Sopron

Emberré válni a kultúránk által

Február 1-jétől Pataki András vezeti a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.-t. Az már korábban eldőlt, hogy három jelentkező közül a színház direktorát választották meg a képviselők ügyvezető igazgatónak. Pataki András nagy izgalommal és lelkesedéssel vágott bele a munkába.

– Milyen érzésekkel fogadta, amikor kiderült, hogy ön lesz a Pro Kultúra ügyvezető igazgatója?
–Természetesen mindig öröm, amikor az ember egy hosszabb ideig tartó érlelődési, gondolkodói folyamatnak a végére ér, és azt tapasztalja, hogy a felelős döntéshozók számára is szimpatikus és vállalható volt az az elképzelés, amelyet a pályázat keretében eléjük tártunk. Az öröm után egyszer csak ránehezedik az emberre a vállalás súlya, amikor szembe kell néznie azzal, hogy a koncepciót miként lehet és kell a mindennapok gyakorlatába átültetni. Nagy izgalommal és elszánással látok neki a feladatoknak.


Pataki András a színészbál fővédnökeként
Fotó: Torma Sándor

– Mi volt pályázatának fő üzenete?
– Nagyon fontosnak tartottam és tartom ma is, hogy a beadott anyag mögött jól érzékelhető legyen egyfajta gondolati alapvetés. Vagyis ne csak – bármennyire is jó elemekből álló – ötlethalmaz legyen a pályázat, hanem teremtődjék meg benne az elemek koherenciája, ami szilárd elvi alapokon nyugszik. A másik megjegyzésem akár az igazgatói ars poeticám összefoglalása is lehetne. Határozottan vallom, hogy máig nem avult el az a két legfontosabb érték, ami már a középkori ember világképét is meghatározta: a szolgálat és a szeretet.
– Milyen terveket fogalmazott meg igazgatóként?

– Nyitottabbá szeretnénk tenni közművelődési ágazatunkat, hogy feltárhassuk a civil szférához utat találó lehetőségeket. Azon igyekszünk, hogy minden lehetséges ponton jelen legyünk aktivizáló és igényt felkeltő erővel a város és polgárainak hétköznapi és ünnepnapi életében. A látványos, közönségvonzó, nagy volumenű programok tekintetében fontosnak tartom, hogy minél több ponton kapcsolódjunk Sopron városának turisztikai koncepciójához. Ezzel összhangban öt év alatt Sopront nemzetközi vonzerővel bíró fesztiválvárossá fejlesszük.
– Bizonyára a színháznak továbbra is nagy szerepet szán.


Pataki András fontosnak tartja az egységet
Fotó: Soproni Petőfi Színház

– Kétségtelenül a Pro Kultúra felépítésében a leglátványosabb elem a művészeti tevékenységünk, a színház működtetése. Továbbra is fontos törekvésünk, hogy erős társulatot építsünk a Soproni Petőfi Színházban, azaz folytassuk a már megkezdett munkát. Közben olyan progresszív irányú színházi útkeresésbe is fogjunk, ami egyben a közönség széles körű igényét veszi figyelembe. Továbbra is szoros együttműködésben segítjük a Sopron Balett útját, és nagy kihívás, hogy fölhelyezzük Európa kulturális térképére a Barlangszínházat. Ennek a törekvésnek első jeleit vélhetően már az idei nyár új produkciója, az Aida kapcsán megtapasztalhatják majd a nézők.

– Milyen újítások, változások várhatók még?
– Nem kellene, hogy újdonságnak hasson, mégis határozottan szeretném leszögezni, hogy a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. cégként funkcionál. Ezért a jövőbeni legeredményesebb működés érdekében fokozott figyelemmel követjük a közpénzek elköltésének módját a tervezéstől a hasznosulásig. Gazdaságos és eredményes akkor lesz a működésünk, ha egyszerűsítjük és hatékonyabbá tesszük a cég szervezeti felépítését. Ami a legsürgetőbb feladat, hogy létrehozzunk egy önálló értékesítési osztályt, amely képes lesz kiszolgálni a cég teljes vertikumát. Bízom abban, hogy leendő munkatársaimmal együttműködve valóra válthatjuk legfőbb törekvésünket, amit így fogalmazhatunk meg: értékközvetítés a köz szolgálatának jegyében, hogy emberibb emberré váljunk a színház és kultúránk által.

Pataki András megbízatása 2017. február 1-jétől 2022. január végéig tart.

Kapcsolódó Cikkek

  • Kiszabadult a Mikulás!

    Több mint 260 cserkész érkezett az ország több pontjáról a Templom úti templomkertben megrendezett Szolnoki Mikulás Csatára. A csapatok kötélhúzáson, számháborún és kő-papír-ollón is összemérhették tudásukat, a fő program azonban a fogságba esett Mikulás kiszabadítása volt, akit gonosz földönkívüli lények ejtettek rabul.

  • Nevezz és nyerj a Csarnok Kupán!

    Nevezz és nyerj a Csarnok Kupán!

    A 39 éves múlttal rendelkező Csarnok Kupa a térség egyik kiemelkedő téli teremlabdarúgó tornája, mely az elmúlt években nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát.
    Az MLSZ Zala Megyei Igazgatóságának szakmai partnerségével rendezett tornára három kategóriában – Öregfiúk 2. (45+), Öregfiúk 1. (34+), Felnőttek – lehet nevezni.