EUR: 331,09 Ft
CHF: 302,29 Ft
2019. december 08., vasárnap
Mária

Belföld

Furmint Február: Először ünneplik a nemzetközi furmintnapot

Egy hónapon át a furmintnak szentelt rendezvényekkel – többek között a csütörtöki Furmint Február nagykóstolóval – ünneplik országszerte az egyik legígéretesebbnek tartott magyar szőlőfajtát a Furmint Február keretében, ebben az évben pedig első alkalommal tartják meg a nemzetközi furmint napot is.

Most debütál a rendezvénysorozat nyitányaként az International Furmint Day, amely ezentúl minden évben február 1-jén népszerűsíti a furmintot, nemcsak Magyarországon, hanem a világban is. A több nyelvű www.furmintday.com honlap mellett a Facebookon magyar és angol nyelven is követhető és olvasható lesz minden hír és érdekesség, amely a szőlőfajtával kapcsolatos – számolt be az MTI-nek a Furmint Februárt elindító Kézdy Dániel.


A szakember elmondása szerint a hónap folyamán öt nagy rendezvényt szentelnek a furmintnak, ehhez mintegy száz kisebb borkóstoló, borvacsora társul, a Furmint Februárhoz különleges menüsorokkal, akciókkal csatlakozó éttermek, borbárok, borszaküzletek száma pedig idén már több százra tehető.

A furmintot érdemes jobban megismerni, mert olyan kincsről van szó, amely a nemzetközi mezőnyben és a csúcsgasztronómiában is megállja a helyét – hangsúlyozta Kézdy Dániel.


Mint emlékeztetett, a legfontosabb magyar borvidék, Tokaj fő fajtája furmint, amely egyben a tokaji aszú alappillére is. A fajta Somlón is kiemelt szerepet játszik, és egyre több borvidék lát fantáziát benne: a furminttelepítések nagysága az utóbbi években egyértelműen nő, ráadásul akik ezt a fajtát választják, azok jellemzően a legjobb területeiken telepítik, hogy prémium bort készíthessenek belőle – közölte.

Néhányan a furmint mint márka erősödésétől az aszút féltik, a szakember azonban emlékeztetett: a természetes édes borok fogyasztása világszinten is mélypontra jutott, és amíg a komoly száraz furmintokat szinte minden évjáratban el lehet készíteni, az aszú sokkal kiszolgáltatottabb az időjárásnak.

A nemzetközi szakértők szerint a furmintban minden megtalálható, ami a legjobb fajtákra jellemző: gyümölcsös, de komoly borokat ad, amelyek egyedülálló savszerkezete a hosszú érlelhetőséget garantálja. A világ csúcsborai között az is fontos szempont, hogy egy fajta jól közvetítse a termőhely sajátosságait, a furmint pedig ebből a szempontból is kiemelkedő – mutatott rá Kézdy Dániel.

Az persze könnyen lehet, hogy öt-tíz év múlva arról fogunk beszélni, hogy a tokaji vagy a magyar fehér csúcscuvée-be kerül-e más fajta a furmint mellé, például hárslevelű vagy olaszrizling. Ahhoz azonban, hogy ide eljussunk, nagyon jól meg kell ismerni a fajtákat, majd azokon keresztül a termőterületeket, és jelenleg a furmint tart ott, hogy ezt a világnak prémium minőségben megmutassuk – fűzte hozzá.

A csütörtöki Furmint Február nagykóstolón, a Vajdahunyadvárban 94 pincészet 180 furmintja nyújt összképet a fajtáról. A kiállítók nagy része Tokajt képviseli, de kóstolhatók somlói, egri, balatoni, mátrai, alföldi furmintok, és a határon túlról: a Szeremségből, a Garam-mentéről és a Tokaji Borvidék szlovákiai részéről is érkeznek termelők.

Kézdy Dániel kiemelte a kóstolón kiállító szép számú észak-balatoni borászatot: ebben a régióban az utóbbi években jelentős mennyiségű furmintot telepítettek jó nevű termelők, például a köveskáli Pálffy Pince vagy a csopaki Szent Donát Birtok.

A nagykóstolón olyan új összefogások is bemutatkoznak, mint a fiatal tokaji borászokat tömörítő Tokaj Y, amelynek közös standján a Budaházy-Fekete Kúria, a Homoky, a Kvaszinger, az Árpád-hegy és a Zsirai Pincészet furmintjaival találkozhat a közönség.

Kapcsolódó Cikkek