2019. december 07., szombat
Ambrus

Egyéb Nagykanizsa

Gyere velünk a múzeumba!

Eredményes évet zárt a Thúry György Múzeum. Ez derült ki az intézmény közgyűlési beszámolójából, amely szerint kihasználták a kiemelkedő gyűjteményi anyag és a három kiállítóhely nyújtotta lehetőségeket.

– Tavaly a kiállítási és a közművelődési tevékenység túlsúlya mellett a gyűjtemények gondozására is sikerült nagyobb hangsúlyt fektetni, több időt fordítani – emelte ki Száraz Csilla igazgató. – A gyűjtemények állagmegóvási feladatai, a kötelező nyilvántartási munkák, a tudományos tevékenységhez kapcsolódó mutatóink is javultak 2016-ban. Muzeológusaink a kiállítások rendezése, a programok szervezése és a közművelődési feladataik mellett erejükhöz mérten kiemelkedő gyűjteményi és tudományos munkát végeztek, a közgyűjtemények számára kiírt pályázatok mindegyikére elkészítették a támogatásra alkalmas szakmai anyagot.


Tavaly megjelent a Nagy Háború zalai hősei és hátországa című tanulmánykötet, amelynek kiadásával útnak indult a Thúry György Múzeum Kiskönyvtára sorozat, emellett két hiánypótló gyűjteményismertető füzet is napvilágot látott a múzeum kiadványaként.

A múzeumban a legfiatalabbakat is igyekeznek megfogni (Fotó: Gergely Szilárd)

A múzeumban a legfiatalabbakat is igyekeznek megfogni (Fotó: Gergely Szilárd)

– A pályázati források tekintetében is sikeres évet tudhat maga mögött Kanizsa múzeuma – szögezte le Száraz Csilla. – A kulturális keret nyújtotta városi forrás mellett a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pályázatán is eredményesen szerepelt az intézmény. Az NKA támogatásával valósulhatott meg a „Nincs énnekem varrott dunyhám – Pásztorok, betyárok Somogyban, Zalában” című időszaki kiállítás. Az Emmi pályázati felhívása nyomán pedig a „Gyere velünk a múzeumba” programsorozat keretében több mint 300 óvodás vett részt interaktív gyermekfoglalkozásokon a Thúry György Múzeumban, és a program 2017-ben is folytatódik.


Feltárást tavaly nem végeztek a múzeum munkatársai, viszont 1325 szakleltárkönyvi gyarapodást könyvelhettek el, továbbá 316-tal nőtt az úgynevezett képi ábrázolással ellátott leírókartonok száma.

Kapcsolódó Cikkek

  • A tehetségeket díjazták

    A tehetségeket díjazták

    November 22-én a Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermében adta át Ács Rezső polgármester az idei…

  • Hajrá, Kék Tigrisek!

    Hajrá, Kék Tigrisek!

    Jó hír a tatabányai kézilabda kedvelőinek: a hazai ligában elverték a Budakalászt a Kék Tigrisek, és közben meglett az EHF Kupa csoportkörének sorsolása is.

  • Országos jelentőségű a Giro

    A rajt- és célvárosok – Budapest, Győr, Székesfehérvár és Nagykanizsa -, illetve a fővárosi kerületek vezetőinek tartott prezentációt a jövőre Budapestről induló Giro d’Italiáról a GiroHungary2020 csapata.