EUR: 330,26 Ft
CHF: 300,89 Ft
2019. december 06., péntek
Miklós

Extra Miskolc

Három régi taggal érkezik a Piramis

Február 18-án lép fel Miskolcon a Piramis zenekar. Korának talán legsikeresebb együttese ’75-től ’81-ig volt a legnépszerűbb, és gyakorlatilag Révész Sándor énekes kiválásával véget is ért az aranykor. A csapat máig tartó nimbuszát jól példázza az 1992-ben, a Budapest Sportcsarnokban adott ötszörös telt házas „újra összeállós” koncert, valamint a két 2006-os sportarénás fellépés.

A 70-es, 80-as évek legsikeresebb zenekara a Piramis

2005-től viszont megkezdte működését egy tribute-zenekar, amely Piramix néven ügyködött, és feladatának tekintette a sikercsapat dalainak „életben tartását”. Ismertebb tagja volt a Manhattan együttes egykori énekese, Csoki és a gitáros Vilmányi Gábor. Néhány év elteltével a Piramis eredeti gitárosa, Závodi Janó vendégeskedett náluk pár koncert erejéig, ez a lépés olyan sikeres volt, hogy Janó rövid időn belül tagja is lett a csapatnak. Őt hamarosan Gallai Péter billentyűs követte az eredeti legénységből, majd 2009-ben lépett be Köves Pinyó dobos, így már három eredeti Piramis-tag volt a zenekarban. Mellettük Vörös Gábor basszusgitáros és Csoki maradt meg a Piramixból.


Innentől Piramis+ néven játszottak, majd 2011 környékén már a megkülönböztető jelet elhagyva Piramisként. Vörös Gábor erről így számolt be nekünk: – Az „öregek” döntöttek úgy, hogy most már annyira elfogadott lett ez a felállás, hogy nyugodtan játszhatunk az eredeti néven. Az alapító basszusgitáros, Som Lajos tavaly pert is indított a névhasználat miatt, illetve a koncertbevételekből is pénzt követelt a mostani zenekartól, de ez végül megnyugtatóan zárult, mivel a név nem volt levédve, és Lajos nem egyedül, hanem Pinyóval alapította a zenekart.

Megtöltötte a Budapest Sportcsarnokot is a legendás együttes

Azóta Sommal jó viszonyt ápolunk, bár az egészségügyi állapota nem túl rózsás – másfél éve idősek otthonában él –, de rendszeresen látogatja a koncertjeinket, és beszélgetünk is. Fizikailag le van gyengülve, szellemileg viszont nagyon aktív, még nekünk is szokott tanácsokat adni, hogy mit hogyan kellene csinálni.


Tavaly tavasszal jött egy érdekes fordulat, Révész és Závodi elkezdett „Piramis évek” címmel koncertezni, aminek hatásairól Gábor így nyilatkozott: – Érezhető volt némi kivárás a koncertek megrendelői részéről, és ez a bevételeinken is meglátszott, de idén visszazökkentek a dolgok a régi kerékvágásba. Kicsit zavaros a helyzet, mert Janó mindkét produkcióban zenél, ám sikerül koordinálnunk a fellépéseket.

Závodi Janó a múlt héten Budán elesett a jeges járdán, eltört a bokája, de ő begipszelt lábbal is végigjátssza a lekötött koncerteket, maximum széken ülve fog gitározni.

Kapcsolódó Cikkek

  • Visszatér a színpadra Demjén Ferenc

    Visszatér a színpadra Demjén Ferenc

    Egy év kényszerpihenő után december végi nagy koncertjén tér vissza a színpadra Demjén Ferenc. A 72 éves énekes napról-napra jobban van, a mozgás sem jelent neki gondot, és az elmúlt hónapok történéseire is tisztán emlékszik.

  • Megegyezett L.L. Junior és Csilla

    Megegyezett L.L. Junior és Csilla

    L.L. Junior tegnap közleménybe tudatta a nyilvánossággal, sikerült megegyezniük volt párjával kisfiúk, a hatéves Lacika felügyeletéről.

  • Lefestette magát Gelencsér Timi

    Lefestette magát Gelencsér Timi

    Új szerepben próbálhatta ki magát a TV2 Catch versenyzője, Gelencsér Tímea. A 2016-os Miss World Hungary győztese Borbás Edina legújabb könyvének, A Szeráj borítóján látható a főhősnő, Szófia szerepébe.