EUR: 329,44 Ft
CHF: 301,04 Ft
2019. december 14., szombat
Szilárda

Egyéb Dunaújváros

Jótékonysági úszógála

Az Utolérjenek Egyesület tíz évvel ezelőtt rendezte meg először Gyenei Miklós ötlete alapján a 24 órás úszást a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában.

Idén az egyesület elnöke, Szalontai Károly a Jószolgálati Otthonnak, valamint a Móra iskolának adta át az úszógála során összeúszott 30-30 ezer forint adományt. A jótékonysági akció harmadik kedvezményezettje Nagy Kamilla, akinek mihamarabbi gyógyulásához szeretne hozzájárulni a egyesület.

– Idén is folynak az egyeztetések az úszógála megrendezésére. Szeretnénk visszahódítani a 2013-ban megszerzett, de időközben elvesztett Guinness-rekordunkat. Egyeztetések folynak a tekintetben is, hogy egyre több támogatót nyerjünk meg a rendezvényünknek – fogalmazott az elnök.

DU_Úszógála

Kapcsolódó Cikkek

  • Vadvilág a Kárpát utcában

    Vadvilág a Kárpát utcában

    Igazán látványos kiállítás nyílt a RaM Művelődési Központban. Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesületének tárlatán a Magyarországon élő állatokat, virágokat, a természet apró csodáit, magyarországi vad tájakat tár a néző felé.

  • Kiszabadult a Mikulás!

    Több mint 260 cserkész érkezett az ország több pontjáról a Templom úti templomkertben megrendezett Szolnoki Mikulás Csatára. A csapatok kötélhúzáson, számháborún és kő-papír-ollón is összemérhették tudásukat, a fő program azonban a fogságba esett Mikulás kiszabadítása volt, akit gonosz földönkívüli lények ejtettek rabul.