2019. december 06., péntek
Miklós

Külföld

Megvertek egy iraki menedékkérőt

Ismeretlen tettesek megvertek egy 18 éves iraki menedékkérőt a horvátországi Károlyvárosban (Karlovac), a fiatalembert súlyos sérülésekkel kórházba szállították – jelentette a helyi sajtó szerdán.

Az eset kedden este nyolc órakor történt. Egyelőre nem lehet tudni, mi volt az indíték. A rendőrség ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást.


Vladimir Bauer, a károlyvárosi kórház igazgatóhelyettese elmondta: a menedékkérőt Zágrábba szállították, ahol műtétre vár. Egyéb sérülések mellett az állkapcsa is eltört.

Az iraki fiatalember – aki rendelkezik menekültstátusszal – két hónappal ezelőtt érkezett Horvátországba. A hatóságok fiatal kora miatt a károlyvárosi ijfúsági- és gyermekközpontban helyezték el, ahol szabad mozgása volt. Rajta kívül még néhány menekült tartózkodik az intézményben. Arra várnak, hogy tovább mehessenek Nyugat-Európába.

Szilveszter éjszakán Zágrábban támadtak meg menedékkérőket. Az első esetben könnyebben megsebesült négy menedékkérő, míg az egy órával későbbi második esetben három migránsra baseballütőkkel támadtak ismeretlen tettesek. A rendőrség néhány napon belül elfogta az elkövetőket.

Kapcsolódó Cikkek