2019. december 08., vasárnap
Mária

Egyéb Szekszárd

Mészáros Pál átvette az Év Bortermelője díjat

Mészáros Pál borász ünnepélyes keretek között, gálaebéden vette át a 2016-os Év Bortermelője Magyarországon címet Budapesten.

A Magyar Bor Akadémia (MBA) által a Corinthia Hotelben rendezett ünnepi gálaebéden és díjkiosztón díszvendégként részt vett Áder János köztársaság elnök is. Az oklevéllel járó elismerést Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia elnöke nyújtotta át a díjazottnak.


– Az immár 25 éve február elején megszervezett ceremónia minden évben igazi szakmai ünnep is – hangsúlyozta a borakadémia elnöke. Hozzátette, hogy a klasszikus pezsgőborok készítése új terület sok, már befutott borász számára is, de egyre többen vállalják a tanulás, kísérletezés áldozatát, ahogy az ünnepelt, Mészáros Pál is.

Koncz Ildikó, az MBA főtitkára a díjazott szakmai életútját felidézve elmondta, hogy Mészáros Pál borászcsaládban született, felmenői közül mindenki szőlővel, borral foglalkozott, dédapja hegybíró volt Szekszárdon. Ő 1970-ben végzett agrármérnökként, első szőlőjét 1974-ben telepítette Kisbödőben, ez a terület azóta is a család birtokában van. Első munkahelyén növénytermesztőként kivette a részét a szőlőrekonstrukciós munkákból. Majd újabb földterületeket vásárolt, és átállt a fehér szőlő termesztésére, mert akkoriban azt jobban megfizették, mint a vöröset. Később jó minőségű kék szőlőt kezdett el telepíteni, a rendszerváltás után pedig újabb 10 hektárt vásárolt. 2002-ben már 40 hektáron gazdálkodott a család, 2008-ban árverés keretében újabb 40 hektár föld került a tulajdonába. 2010-ben palackozót, készáruraktárt építettek, és különleges szőlőfajták is megjelentek a birtokon. Mészáros Pál ma már több mint 120 hektáron gazdálkodik családjával, és főként kék szőlőt termesztenek.


Koncz Ildikó hangsúlyozta, hogy a Mészáros Borház és Pince eredményei nemzetközi szinten is figyelemre méltóak, számtalan arany-, ezüstérmet nyertek a világ legrangosabb borversenyein. 2012-ben Az Év Pincészete, 2016-ban a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka címet nyerték el – számolt be az MTI. – Ma a pincészet profi minőségéről, művészi arculatáról, innovatív karakteréről ismert – mondta a borakadémia főtitkára.

Kapcsolódó Cikkek

  • A tehetségeket díjazták

    A tehetségeket díjazták

    November 22-én a Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermében adta át Ács Rezső polgármester az idei…

  • Hajrá, Kék Tigrisek!

    Hajrá, Kék Tigrisek!

    Jó hír a tatabányai kézilabda kedvelőinek: a hazai ligában elverték a Budakalászt a Kék Tigrisek, és közben meglett az EHF Kupa csoportkörének sorsolása is.

  • Országos jelentőségű a Giro

    A rajt- és célvárosok – Budapest, Győr, Székesfehérvár és Nagykanizsa -, illetve a fővárosi kerületek vezetőinek tartott prezentációt a jövőre Budapestről induló Giro d’Italiáról a GiroHungary2020 csapata.