2019. december 06., péntek
Miklós

Extra

Öngyilkos akart lenni Caramel rajongója

Meghökkentő történet derült ki Molnár Ferenc Caramel életéből. A Dal című műsor zsűritagjának eddig sem volt ismeretlen a hírnév árnyoldala, de életrajzi könyvében felidézett egy igen extrém esetet, amikor az egyik sikertelen tehetségkutatós öngyilkossággal fenyegetőzött.

Molnár Ferenc Caramel Glamour gála 2016 (Fotó: Máté Krisztián)

Molnár Ferenc Caramel
Glamour gála 2016 (Fotó: Máté Krisztián)

Sokan azt gondolnák, hogy egy tévéműsorban zsűrizni a világ legegyszerűbb dolga: az ítész elmondja pár mondatban a véleményét, majd hátradől a székében. Caramel azonban igyekszik rácáfolni erre a sztereotípiára. Az énekes idén a Duna TV A Dal című műsorának zsűritagjaként még inkább érzi mondatainak súlyát, hiszen itt egy olyan produkciót kell kiválasztania zsűritársaival, amely idén májusban Magyarországot képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon.


– Mindig arra törekszem, hogy a negatív kritikáim is építő szándékúak legyenek. A személyességet igyekszem kihagyni, bármilyen is a produkció. Mindenkihez úgy próbálok szólni, hogy ha én lennék ott, ne érezzem sértőnek. Elég kényes szerepben vagyok, hiszen nem zsűrizni nehéz, hanem számolni azzal, hogyan fogja kezelni a velem szemben álló baráti vagy szakmai társasága. Nagyon pici és sértődékeny szakma a miénk. Sok szalonképtelen kritikát kaptam az első adásban, amikor Singh Viki dalánál megjegyeztem, nem lehet úgy dalt írni, hogy abból indulunk ki, hogy „love, love, love”. Szakmai és privát véleményem szerint ennél mélyebbre kell nyúlni, és szerintem éppen Viki olyan személyiség, aki ennél sokkal mélyebbre tud ásni. Nem személyeskedni kellene, hanem elhinni, hogy segítő szándékkal mondom – vélekedett Caramel.

Nemcsak A Dal, de a stúdión kívüli élet is tartogatott már kellemetlen meglepetéseket Caramel számára: az énekes Caramel című életrajzi könyvében egy igen extrém esetet is leírt, miszerint egy fiatalember e-mailben jelentette be neki, hogy öngyilkosságot fog elkövetni „a be nem tartott ígéretekért”, vagyis azért, mert nem történt előrelépés az életében.


– Nem ismertem személyesen, mivel én a The Voice-ban voltam zsűritag a TV2-n, ő meg a konkurens kereskedelmi csatorna egyik tehetségkutatójában próbálkozott. Szerintem azért talált meg, mert számára olyan zeneiséget képviselek, ami közel áll hozzá, és úgy gondolta, rám ömleszti az érzelmeit. Nem ez az első és valószínűleg nem is az utolsó eset, de annyit fontos lenne megjegyezni, hogy sajnos a tehetségkutatós emberek csak a célt látják. Caramel. DAL2017 Sajtótájékoztató. 2016.12.08 Fotó- Csudai Sándor-111

Csak utazni és tanulni felejtenek el, észrevenni a hibáikat, mivel manapság az emberek eleve nem viselik el a kritikát. A frusztráltság rettenetes, és ezt sokszor agresszivitással párosítják. A negatív vélemények emberileg és szakmailag is rosszulesnek, de muszáj egy pont után távolságot tartanom, hiszen ha mindent magamra vennék, én is frusztrálttá válnék.

Ha segítségre van szüksége!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetbe kerül, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Kapcsolódó Cikkek

  • Fölszállott a páva – Mostantól a nézők is szavazhatnak

    Fölszállott a páva – Mostantól a nézők is szavazhatnak

    Péntek este az első középdöntővel folytatódik a Fölszállott a páva gyermekévadának élő műsora a Duna Televízión. Magyarország egyetlen néptáncos és népzenei tehetségkutatójában most is négy kategóriában mutatja meg tudását a korábban továbbjutott 12 produkció, akik közül a december 20-ai döntőbe a zsűri  juttatja tovább a legjobb négy produkciót.

  • Rekordot döntött A Dal 2020

    Rekordot döntött A Dal 2020

    A magyar könnyűzene letette a voksát, minden eddiginél több, 559 nevezés érkezett A Dal 2020 pályázati felhívására. A hatalmas érdeklődés és a jelentkezők száma is azt mutatja, hogy a műsor készítői jó döntést hoztak azzal, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar dalokat, tehetségeket, értékteremtő produkciókat támogatják.