2019. december 08., vasárnap
Mária

Egyéb Székesfehérvár

Orosházára helyezte át székhelyét a Kodolányi János Főiskola

Február 1-jétől Székesfehérvár helyett hivatalosan is Orosházán van a Kodolányi János Főiskola székhelye – jelentette be az intézmény új székhelyén tartott sajtótájékoztatón Szabó Péter rektor. Az éppen negyedszázados intézmény budapesti, székesfehérvári és orosházi campusain ma közel 2500-an tanulnak.

A tárgyalások három éve kezdődtek meg – hasonló székhelyváltás a hazai felsőoktatásban még nem történt. A főiskola megkapta a szakindítási engedélyt az informatikai képzéshez is, és terveznek egy tudományos-technológiai kart is indítani. A főiskolán hamarosan az informatikai képzéshez kapcsolódó előkészítő tanfolyam indul. Az új tanszék vezetője várhatóan a fehérvári Berta Ákos lesz. Az intézmény általános rektorhelyettese elmondta: a cégek bevonásával, a tudásanyagukat felhasználva fognak oktatni. Szabó Péter azt is bejelentette: nappali tagozaton idén ősztől hirdetik meg a képzéseket, háromszáz hallgatóval működhet optimálisan a tagozat.


A HVG Diploma 2017 rangsorában idén a Kodolányi János Főiskola a legjobb magán-felsőoktatási intézményként szerepel. Nyáron még a fehérvári városházán tartották a diplomaosztót Fotó: fehervar.hu

Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere azt közölte, hogy mivel a főiskolán nincsenek államilag finanszírozott helyek, a város képviselő-testülete megszavazott egy húszmillió forintos ösztöndíjprogramot, és 15 évre bérbe adnak az intézménynek egy ingatlant a belvárosban, ahol a nappali tagozatos képzést működtethetik. A Gyopárosi úti épületben egy informatikai központot terveznek, ott végeznek majd a kollégiumban férőhelybővítést, a volt könyvtár épületében pedig kialakítják a központot és a nappali képzést. Hazánk egyetlen Magyar Termék Nagydíjjal és Európai Minőség-Innováció díjjal is elismert felsőoktatási intézményében a továbbtanuló diákok négy alapszakon már duális képzési formában is megszerezhetik diplomájukat.

A főiskola korábbi fehérvári helyszínein középiskolai campus alakul ki. Ez a kormány tavalyi döntésének értelmében 15,8 milliárd forintból valósul meg. Arról már korábban született döntés, hogy a Vasvári Pál Gimnázium a campus területére költözik, illetve arról, hogy megújul a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium, A Szabadművelődés Háza, illetve a Sörház téri kollégium. Január végén a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tantestülete is összeült ez ügyben, és kétharmados többséggel úgy döntött, hogy csatlakozik. A költözést támogatta az intézmény diákönkormányzata és a szülői munkaközösség is.


Kapcsolódó Cikkek

  • A tehetségeket díjazták

    A tehetségeket díjazták

    November 22-én a Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermében adta át Ács Rezső polgármester az idei…

  • Hajrá, Kék Tigrisek!

    Hajrá, Kék Tigrisek!

    Jó hír a tatabányai kézilabda kedvelőinek: a hazai ligában elverték a Budakalászt a Kék Tigrisek, és közben meglett az EHF Kupa csoportkörének sorsolása is.

  • Országos jelentőségű a Giro

    A rajt- és célvárosok – Budapest, Győr, Székesfehérvár és Nagykanizsa -, illetve a fővárosi kerületek vezetőinek tartott prezentációt a jövőre Budapestről induló Giro d’Italiáról a GiroHungary2020 csapata.