2019. december 11., szerda
Árpád, Árpádina

Sport

Risztov Éva visszavonul

Visszavonul Risztov Éva olimpiai bajnok úszó – írta a Ripost című napilap szerdai számában.

A 31 éves sportoló vasárnap az Atv-n futó Esti Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban jelenti be elhatározását


“Elértem az álmomat, hogy olimpiai bajnok legyek, és ma már más dolgok érdekelnek. Egy menedzsmentcégnél kezdtem el dolgozni, ahol sportdivíziót indítottak. Egyelőre gyakornok vagyok, később pedig sportmenedzserként folytatom a karrierem. Nagyon szeretek kommunikálni, így ez nekem való terep lesz” – idézi a lap a Londonban tíz kilométeres nyíltvízi úszásban aranyérmes Risztovot.

Az úszót az MTI-nek nem sikerült elérnie.

Risztov 2005-ös első visszavonulásáig kizárólag medencében versenyzett, s nyert három világ- és öt Európa-bajnoki ezüstérmet. Négy évvel később tért vissza, akkor már elsősorban a nyíltvízi úszásra koncentrált, de indult hosszabb medencés számokban is, melynek köszönhetően további egy ezüsttel és egy bronzzal gazdagította Eb-s medálgyűjteményét. A pályája csúcsaként Londonban olimpiai bajnok lett 10 kilométeren, tavaly Rióban címvédőként a 13. helyen ért célba.

Kapcsolódó Cikkek