EUR: 329,52 Ft
CHF: 301,05 Ft
2019. december 12., csütörtök
Gabriella

Egyéb Szombathely

Szimulátorversenyzőből autóversenyző

A Herényi Esték sorozatban az ezüstszínt, a pirosat és a feketét előnyben részesítő, immár sasszemű Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzővel beszélgetett Koczka Tibor alpolgármester.

A bajnok ezúttal nem kamionnal érkezett, de mentségére szólva azonnal elmondta, hogy a versenykamion Németországban, a csapat főhadiszállásán pihen, akárcsak a bemutatóautó is. Hozzátette, hogy jelenleg az ezüst, a piros és a fekete a kedvenc színe, már csak azért is, mert a csapat és a fő támogató színvilága befolyásolja a gondolkodásmódját. Emellett azt is elmondta a szombathelyieknek, hogy annak idején miért figyeltek fel rá.


– Ötödikes lehettem és alapvetően rossz gyerek, amikor az Oladi Általános Iskolába jártam és beiratkoztam egy számítástechnikai tanfolyamra, majd rengeteg időt töltöttem a gép előtt. Szüleim éjjel 2-ig bírták, akkor aztán lehúzták a biztosítékot, hogy most már hagyjam abba. Autóverseny-szimulátorral kezdtem el játszani, és mindenkit megvertem. Alig húzták be az internetet az oladi lakótelepre, a haverokkal már egymás ellen, valós időben versenyeztem, majd egyre komolyabb játékokat játszottam, magyar és nemzetközi szimulátorbajnokságon is elindultam. Nagyon élveztem, egyre inkább rákattantam. A savariás középiskolás éveim alatt amint hazaértem, már a gép előtt ültem. Aztán hiába lettek egyre jobbak a szimulátorok és a versenyek, az igazi autóversenyzők sem tudtak a közelembe kerülni, így figyeltek fel rám 2005-ben, amikor megkérdezték, hogy mi lenne, ha kipróbálnám magam igazi versenyautóval – elevenítette fel a kezdeteket a szombathelyi születésű Kiss Norbi.

A szombathelyi pilóta a tankpool24 Racing Team színeiben egy Mercedes kamionnal versenyez Fotó: kissnorbi.com

És akkor a véletlenek sorozata következtében pár hét leforgása alatt lett a tehetséges szimulátorversenyzőből autóversenyző. Megszerezte a jogosítványt, majd 2005 nyarán tesztlehetőséget kapott, egy napot körözgetett, mérték az időeredményét, majd egy hét múlva már Kiskunlacházán, a reptéren bajnoki futamon indult. Aztán 2011-ben, több országos bajnoki cím után beülhetett az 5300 kilós, 1000 lóerős versenykamionba, amellyel aztán 160 kilométeres sebességgel száguldozik a versenypályákon.


Norbiról még sok érdekességet megtudtunk, például azt is, hogy fiatalon még szemüvegben, majd kontaktlencsével versenyzett, aztán január végén rászánta magát a lézeres szemműtétre, és most már tökéletesen lát. Kiderült még, hogy nincs jogosítványa a nagy monstrumokra, hogy imádja a csokoládét, akárcsak a cicákat, és abban is szívesen közreműködik, hogy jó gazdihoz jussanak a cirmosok.

A beszélgetés végén arra is fény derült, hogy Norbi, ha egyszer alpolgármester lenne, építene egy versenypályát és alapítana egy jó versenyzőiskolát is.

Kapcsolódó Cikkek

  • Vadvilág a Kárpát utcában

    Vadvilág a Kárpát utcában

    Igazán látványos kiállítás nyílt a RaM Művelődési Központban. Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesületének tárlatán a Magyarországon élő állatokat, virágokat, a természet apró csodáit, magyarországi vad tájakat tár a néző felé.

  • Kiszabadult a Mikulás!

    Több mint 260 cserkész érkezett az ország több pontjáról a Templom úti templomkertben megrendezett Szolnoki Mikulás Csatára. A csapatok kötélhúzáson, számháborún és kő-papír-ollón is összemérhették tudásukat, a fő program azonban a fogságba esett Mikulás kiszabadítása volt, akit gonosz földönkívüli lények ejtettek rabul.