2019. december 11., szerda
Árpád, Árpádina

Belföld

További nyomozások indulhatnak metróügyben

Kiderült: nem csupán a már megnevezett, hanem további bűncselekményre utaló nyomokat is talált az OLAF a metróügy dokumentumainak vizsgálata során. Az MSZP-s Szanyi Tibor megkeresésére küldött válaszlevelében Giovanni Kessler főigazgató úgy fogalmazott: a specifikus nyomozati következtetéseket csak a megfelelő hatóságoknak adják át.

Demszky Gábor főpolgármester „főművében” számos bűncselekményre utaló nyomot talált a csalás elleni hivatal (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Szanyi Tibor szocialista képviselő levélben kereste meg az Európai Csalás Elleni Hivatalt (OLAF), mert véleménye szerint az uniós hivatal jelentése arra utalt, hogy eljárásuk olyan nyomozati megállapításokra is jutott, amelyeket zárójelentésükben nem fogalmaztak meg. Giovanni Kessler főigazgató válaszában megerősítette: a jelentésben nem hoztak nyilvánosságra olyan részleteket, amelyek csak a nyomozó hatóságokra tartoznak.


„A nyomozás nem állt időbeni nyomás alatt, és nincsenek benne az OLAF vizsgálataiból adódó ellentmondások, avagy formális hibák… Az OLAF zárójelentéseit kizárólag azon hatóságoknak szánjuk, amelyek az OLAF megállapításai alapján illetékesek a további teendők szükségességének felmérésében. Ezenkívül az OLAF zárójelentései nem tartalmaznak a nyomozásokkal kapcsolatos specifikus következtetéseket. Az ilyen következtetéseket külön, az OLAF ajánlási dokumentumaiban bocsátjuk ki, amelyek a zárójelentésen alapulnak, s amelyeket külön címzünk a megfelelő illetékes hatóságoknak” – áll a főigazgató február 16-án kelt levelében. Ugyanakkor a főigazgató azt is külön hangsúlyozta, hogy az OLAF nyomozását semmilyen kormányzat vagy EU-hivatal nem befolyásolja, nyomozati tevékenységét mindentől függetlenül végzi.

Mint ismert, az OLAF-jelentés szerint a 2008-at megelőző időszakban ellopták, elcsalták a 4-es metró beruházási projektje költségvetésének közel harmadát, ezért hazánktól 59 milliárd forintnyi elcsalt uniós támogatási összeget követelhet vissza az EU.


Innen indult a korrupciós botrány:

Kapcsolódó Cikkek