EUR: 331,71 Ft
CHF: 303,54 Ft
2019. december 09., hétfő
Natália

Egyéb Nagykanizsa

Utak, járdák újulnak meg

Kétmilliárd forint extra kormányzati forrást kap Nagykanizsa utak, járdák felújítására, az erről szóló szerződést már alá is írta Dénes Sándor. Ezt a városvezető és Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő jelentette be, hangsúlyozva: a pénzből 15-20 év infrastrukturális fejlesztéseit tudják most elvégezni két év alatt.

A város eddig évi 100 millió forintot fordíthatott utak, járdák javítására, most viszont a kétmilliárdból szinte egy időben húsz helyszínen indulnak munkák, amelyek során az elöregedett közműveket is kicserélik.


– Teljesen megújul például a Vörösmarty, a Zrínyi, a Hunyadi és a Pivári utca, a Platán sor, és felújítjuk a Principális hídját is. És igazából nem is két-, hanem két és fél milliárd forintról beszélhetünk, hiszen korábban már kaptunk a kormánytól 500 millió forintot infrastrukturális projektek tervezésére, ennek is köszönhető, hogy jól előkészíthettük rekonstrukciós elképzeléseinket – magyarázta Dénes Sándor.

Rendre százmilliók, milliárdok érkezéséről számolnak be (Fotó: Gergely Szilárd)

Rendre százmilliók, milliárdok érkezéséről számolnak be (Fotó: Gergely Szilárd)

Cseresnyés Péter kiemelte, hogy egyre több forrás érkezik Nagykanizsára, köszönhetően a lobbimunkának és a projektek jó tervezésének. Mint mondta, a mostani kétmilliárd mellett a napokban 254 millió forintot nyert el a Kanizsai Dorottya Kórház a konyha és az ebédlő korszerűsítésére.


– A város fejlődésének ékes bizonyítéka, hogy rendre százmilliók, milliárdok érkezéséről tudunk beszámolni, s ezek a beruházások mind a város polgárait, életminőségük javítását szolgálják. Mindez előrevetíti azt is, hogy a közeljövőben további kormányzati segítségre, újabb források elnyerésére számíthatunk, hogy terveinket, álmainkat valóra válthassuk – szögezte le a politikus.

Az utak, járdák felújítása már idén elkezdődik, a beruházások többsége a jövő év végére elkészül.

Kapcsolódó Cikkek