2019. december 09., hétfő
Natália

Egyéb Zalaegerszeg

Zalaegerszeg lesz a 2017-es Tour de Hongrie egyik állomása

Zalaegerszeg városának rendkívül fontos a sport és az egészséges életmód. Az elmúlt időszakban több kerékpárút épült, 2020-ig pedig a Településfejlesztési Operatív Program keretében több mint egymilliárd forint értékben épülnek újabb szakaszok.

Balaicz Zoltán polgármester elmondta: megtiszteltetés, hogy a szervezőbizottság az idén első írásos említésének 770. évfordulóját ünneplő zalai megyeszékhely jelentkezését és pályázatát elfogadta. A legnagyobb magyar kerékpárverseny június 27-én Szombathelyen prológgal rajtol, majd a Keszthely, Zalaegerszeg, Velence, Siófok, Paks, Cegléd, Karcag, Miskolc, Jászberény útvonalon jut el július 2-án Budapestre, a végső befutóhoz. A tervek szerint a hat versenynap alatt 750 kilométer teljesítése vár a résztvevőkre.


Célvárosok

Célvárosok

Zalaegerszegre június 28-án, szerdán délután futnak be a Keszthelyről startoló sportolók, majd másnap indulnak tovább Velencére. A nagyszabású esemény méltó felvezetője lesz annak az új országos sportfesztiválnak, amelyet idén először rendeznek meg Zalaegerszegen. A július 13–16. közötti Restart Fesztivál  mottója  „Zalaegerszeg: a város, ami újraindít!” De az új, fiatalos imázs jegyében egy másik program is vár ránk, ez pedig a június 2–4-én megrendezendő Street Food Hétvége lesz.

Kapcsolódó Cikkek