EUR: 333,33 Ft
CHF: 303,13 Ft
2019. szeptember 18., szerda
Diána

Extra

Andy Vajna: Amerikában foganhat a gyermekük

Andy Vajna és felesége, Tímea most több ezer kilométer távolságban élnek egymástól, de mint a filmügyi kormánybiztos a Lokálnak elmondta, ez cseppet sem gyengíti, inkább megerősíti a kapcsolatukat. Andy Vajna ráadásul azt is elárulta, hogy külföldön minden készen áll a babaprojekthez.

Andy Vajna és Vana Tímea /Fotó: Facebook

Vajna Timi már hetekkel ezelőtt kiköltözött Amerikába, míg férjét, Andy Vajnát Budapesthez kötik magyarországi teendői. Tímea célja, hogy megszerezze az amerikai állampolgárságot, az erre vonatkozó törvény azonban nagyon szigorú: az üzletasszony csak kisebb megszakításokkal hagyhatja el az államok területét, öt éven belül összesen két és fél évet kell az USA-ban töltenie. A párnak azonban semmi kétsége: a távolság még szorosabbra fűzi házasságukat.


– Timi talpraesett, tudatos nő, nem féltem őt attól, hogy most néhány hónapig távol vagyunk egymástól. Ugyan egy óceán választ el minket, mégis közel érzem magamhoz, hiszen mindennap, akár többször is beszélünk telefonon. Távol vagyunk, de mégis közel, így mondanám – mosolygott Andy Vajna.

– A mai kommunikációs eszközök már bármit lehetővé tesznek. Ami fontos, azt így is azonnal tudatjuk a másikkal – mondta a Lokálnak a filmügyi kormánybiztos, aki azt is elárulta, hogy mikor látja legközelebb Timit.


– Pontos időpontot nem beszéltünk meg, de valószínű, hogy legközelebb három hónap múlva találkozunk. Addig is napi kapcsolatban vagyunk – újságolta Andy Vajna, aki reméli, minél hamarabb a karjában tarthatja Timivel közös babájukat. Amerikában ugyanis kinéztek egy lombikprogrammal foglalkozó céget, amely segítene a párnak, hogy közös gyermekük születhessen.

– Az, hogy Timi nincs Magyarországon, semmit sem befolyásol ebben a témában. Sőt már korábban elintéztünk mindent, hogy ha egyszer úgy dönt, bármikor belevághat odakint a programba, de természetesen nem emiatt ment ki. Találtunk egy megfelelő intézményt, ezért amikor ő úgy érzi, hogy eljött az idő, ott lesz a lehetőség. Én mondtam neki, hogy felőlem bármikor jöhet a baba, már nagyon várom, de minden döntést ez ügyben rábíztam.

A fiatal üzletasszony tavaly ősszel a Lokálnak elárulta, hogy leghőbb vágya, hogy anya lehessen, két éven belül pedig szeretné, ha saját gyermeke gügyögne a karjában. A sajtó által emlegetett béranyaság gondolatára pedig csak legyintett, hiszen már rég tervben volt a külföldi lombikprogram. – A leghőbb vágyam, hogy átélhessem a várandósság minden szakaszát, eszembe sem jutna a béranyaság. Nem zavarnának a reggeli rosszullétek és az sem, hogy egy időre átalakul a testem. Tényleg minden pillanatát szeretném megélni ennek az érzésnek – mesélte korábban Tímea, akinek minden bizonnyal kényelmesebb és minden szempontból nyugodtabb lenne amerikai ott-tartózkodása idején kihordani férjével közös babáját, hiszen itthon minden lépését fotósok hada lesné.

Kapcsolódó Cikkek