EUR: 322,80 Ft
CHF: 285,74 Ft
2018. december 13., csütörtök
Luca, Otília

Egyéb Szekszárd

Betonutakkal is fejlesztik a borvidéket

Helyszíni sajtótájékoztatón mutatta be Ács Rezső polgármester a Lisztes-völgyben a Mérey Mihály útépítési program eddigi eredményeit és terveit.

Az infrastruktúra-fejlesztésre fordítható hárommilliárdos csomag munkái tavaly tavasszal kezdődtek, megvalósult a Parászta-patak mederrendezése, továbbá eddig már 1,2 milliárd forintot fordítottak betonvápás vízelvezetők építésére a borvidéken – mondta Ács Rezső. A Lisztes-völgyben az Alisca Bau több mint négyszáz méter hosszan épített meg egy szakaszt, egy alvállalkozó pedig a vízvezetéket is kicserélte.


A város a tervek szerint folytatja a betonvápás vízelvezetők építését, a hegyközség és a lakók jelzései alapján pedig figyelembe veszik az új igényeket is.

Kapcsolódó Cikkek

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.

  • Adózni kell az AIRBNB után

    Adózni kell az AIRBNB után

    Döntött a képviselő-testület: Józsefvárosban jövőre építményadót kell fizetni az AIRBNB-ként hasznosított lakások után.