EUR: 322,42 Ft
CHF: 285,68 Ft
2018. december 18., kedd
Auguszta

Belföld

Demagógiával kampányol Botka László

A „Fizessenek a gazdagok” kampányhoz kezdtek aláírásgyűjtésbe a szocialisták Szegeden is, ahol éppen most derült ki: a város polgármestere, a párt miniszterelnök-jelöltje, Botka László is közéjük tartozik. Nem csoda, ha tüntetők is megjelentek a helyszínen, molinójukon a következő szöveggel: „Botka + Gyurcsány = eltűnt milliárdok”.

Szegeden a Víztorony térnél hirdetett meg sajtótájékoztatót a Magyar Szocialista Párt (MSZP), amelyen tüntetők is megjelentek egy kifeszített molinóval – írta a szegedma.hu


– Új baloldali politikát kívánunk meghirdetni, e mellett gyűjtünk aláírásokat, a gazdagoktól a szegényekhez csoportosítanánk át 300 milliárdot – mondta el a sajtó munkatársainak Szabó Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő. Május elejéig gyűjtenék az aláírásokat, konkrét céljuk az ellenzéki párt és Botka László népszerűsítése.

Nógrádi Tibor, a Fidesz Szeged elnöke, a Fidesz-L.É.T. frakcióvezetője szerette volna ismertetni álláspontját, de a szocialista honatya kérésére megvárta annak sajtótájékoztatóját, s csak utána osztotta meg véleményét.


– Álságosnak tartjuk, hogy Szeged egyik leggazdagabb embere a szegénységgel és a szegénység köré épített demagógiával kampányol. Az az ember, aki országgyűlési képviselőként felelősséggel tartozik a Gyurcsány-kormány politizálásáért, tetteiért. Milliárdokat vittek ki a pénzügyi rendszerből, földönfutóvá téve cégeket, embereket. Elég csak a Szeviép-ügyre, vagy Bajnainál a Hajdú-Bét-ügyre gondolnunk – mondta Nógrádi Tibor.

Botka – fizessenek a gazdagok /Fotó: Gémes Sándor – szegedma.hu

Szavait bekiabálással zavarta meg az MSZP tarjáni önkormányzati képviselője, Mészáros Tamás, aki csak azután fejezte be ezt, hogy a fideszes képviselő megjegyezte: ők két perccel korábban türelmesen vártak, nem zavarták meg Szabó Sándort szavai elmondásában hasonló módon.

 

Közben tovább csatázik egymással Gyurcsány és az MSZP

Gyurcsány Ferenc
Fotó: Mészáros Diána

– Csak hadüzenetként fogható fel Molnár Gyula nyilatkozata, amely szerint az MSZP 200 ezer szavazót akar elvenni a DK-tól – mondta Gyurcsány Ferenc a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.

A DK elnöke szerint meg akarják roppantani a pártját, őt pedig politikailag meg akarják ölni.
Közben a DK-hoz köthető nyugatifeny.hu arról ír, hogy hiába ígért be lassan az üdvösségig bezárólag mindent Botka László, mégsem javult egy fikarcnyit sem az MSZP támogatottsága az elmúlt hónapokban. Legalábbis ez derült ki a Závecz Research szerdán közzétett márciusi eredményeiből.

További cikkek:

 

Kapcsolódó Cikkek