EUR: 323,00 Ft
CHF: 286,71 Ft
2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Egyéb Sopron

Digitális tudománytár a könyvtárban

A soproni Széchenyi István Városi Könyvtár igyekszik haladni a korral. Már elérhető a digitális tudománytár, hamarosan pedig megújul az intézmény honlapja.


Több millió oldalnyi kulturális tartalommal, az Arcanum Digitális Tudománytár hozzáférési lehetőségével bővült nemrég Sopronban a Széchenyi István Városi Könyvtár. – Az Arcanum gyakorlatilag Magyarország legnagyobb és folyamatosan bővülő digitális periodika-adatbázisa, amely a teljesség igényével teszi hozzáférhetővé több száz hazai tudományos szakfolyóirat, valamint heti- és napilap – a lehetőségekhez mérten – minden számát.


A 12 millió oldalas szövegállományban történő keresés, továbbá a több száz lap tartalomjegyzékének böngészése díjtalan. A dokumentumok megjelenítéséhez azonban előfizetés szükséges, de a könyvtárban ingyenesen hozzáférhető, csak érvényes tagság kell hozzá. Ez az év elejének újdonsága – nyilatkozta Horváth Csaba.

Horváth Csaba igazgató bízik a fejlesztések sikerességében
Fotó: Kóczán Bálint

Az igazgató hozzátette, a gyűjteményben megtalálhatók a folyóiratok nagy sorozatai, érintve például a természettudomány, a néprajz és a kulturális antropológia területét. Az olvasó hozzáférhet hírlapokhoz vagy a két világháború közötti lapok digitalizált évfolyamaihoz is.


– Törekszünk a honlapunk megújítására is. Digitális tartalmakkal gazdagítjuk a weboldalt, amivel szeretnénk közkinccsé tenni helyismereti vonatkozású dokumentumainkat. Terveink szerint az állományt folyamatosan bővítjük – tájékoztatott Horváth Csaba.

Horváth Csaba igyekszik minél többet tenni a könyvtárért
Fotó: Kóczán Bálint

A könyvtár programjait tekintve szintén vonzó a város polgárai számára. – A gyermekkönyvtár úgymond a világ közepe, mert a jövő olvasója oda téved be először. Általában a kicsik igényeinek megfelelően alakulnak az intézmény programjai. Szeretnénk a felnőttközönséget is megmozgatni a nekik szánt, egyre bővülő programkínálattal, népszerű írók, előadók meghívásával, kiállítások szervezésével. Az idősek érdeklődésének fókuszában többnyire az újonnan megjelent kötetek állnak, illetve akadnak külön megkeresések is – vázolta fel a szempontokat az intézményvezető.

Igyekeznek lépést tartani a korral, de ez nem mindig egyszerű. – A legnagyobb kihívás a fiatalabb korosztály meggyőzése, hogy számukra is vonzóvá váljanak a könyvtár szolgáltatásai. Azt kell elérni, hogy ne csak a kötelező olvasmányok miatt látogassanak el hozzánk a diákok.
A statisztikai adatok azt mutatják, hogy 2016-ban az új beiratkozások száma csökkent, ugyanakkor a kölcsönzött könyveké nőtt. A bánfalvi fiókkönyvtár is szép eredményeket tud felmutatni. Úgy fest, hogy ott egy külön közösség kötődik a könyvtárhoz.

Szeretnék, ha a diákok nem csak a kötelező olvasmányok miatt térnének be
Fotó: Kóczán Bálint

– A jövőre vonatkozóan az a tervünk, hogy technikai vonatkozásban fejlődjön tovább a könyvtár. Egy új pályázati ciklus kezdődött, így sok mindenre lehet esély. Az épület adottságain nem tudunk változtatni, de talán otthonosabbá tudjuk tenni a könyvtárhasználók számára. Szeretnénk a vizesblokkokat átalakítani, illetve remény van arra is, hogy a kor színvonalának megfelelő oktatótermet és kreatív foglalkoztatót alakítsunk ki. Mindez hozzájárulhat az egész életen át tartó tanuláshoz, és ezek a terek hozzáférhetővé válnak majd a fogyatékkal élők számára is.
A fejlesztésektől Horváth Csaba azt várja, hogy az intézmény a tanulás helyszíneként képes lesz hatékonyan bekapcsolódni a formális oktatás rendszerébe, valamint a képesség- és kompetenciafejlesztésbe. Ezzel jelentősen emelkedhet a könyvtárba járó felnőttek és idősek száma.

 

A digitalis tudománytárban megtalálható például Kossuth Hírlapja vagy az Új Idők teljes sorozata.

Kapcsolódó Cikkek

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.