EUR: 309,93 Ft
CHF: 285,61 Ft
2017. június 25., vasárnap
Vilmos

Külföld

Hillary Clinton visszatérne a közéletbe

Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt tavalyi elnökjelöltje visszatérne a közéletbe.

Erről ő maga nyilatkozott a pennsylvaniai Scrantonban, néhai édesapja szülővárosában az Ír Nők Társaságának Szent Patrik napi összejövetelén.

A legutóbbi elnökválasztás demokrata jelöltje a többi között azt fejtegette, hogy “olyan vagyok, mint mostanság sok barátom: nehezemre esik a híreket nézni”. Majd arra sürgette a szerinte megosztott amerikaiakat, hogy fogjanak össze, dolgozzanak együtt a problémák megoldásán. Saját magát állította példának: úgy vélte, hogy ő is ezt tette, amikor first ladyként női vezetőkkel találkozott és az észak-írországi béke megteremtésén munkálkodtak. A megosztottságon azonban szerinte csakis a polgárok lehetnek úrrá, s korántsem a washingtoni elit.

“Készen állok rá, hogy kijöjjek az erdőből” – fogalmazott Clinton, utalva arra az amerikai sajtót bejárt fotóra, amely a Chappaqua melletti erdőben magányosan sétálva mutatta őt, alig két nappal a választási veresége után. A Clinton-házaspárnak a New York államban fekvő Chappaquában van villája.

Amerikai sajtóhírek szerint a pénteken este Scrantonban elmondott beszéd csak az első volt Clinton közeljövőben várható közszerepléseinek sorában. A volt elnökjelölt tartja májusban az évzáró beszédet egykori főiskoláján, a massachusettsi Wellesley-ben, s közben könyvet is ír, amelyben – hírek szerint – kitér választási vereségére is.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Hackerek támadták meg a brit parlamentet

    Hackerek támadták meg a brit parlamentet

    Hackertámadás érte szombaton a brit parlamentet, kiberbűnözők a törvényhozás email rendszeréhez akartak hozzáférni – jelentették politikusok és tisztségviselők.

  • Két év kevés lesz a Brexit lezárására

    Két év kevés lesz a Brexit lezárására

    A Századvég kutatója szerint nem lesz elég a Brexit lezárására a még fennmaradó 21 hónap, egy újabb, átmeneti időszak alatt rendezhetik a felek az összes részletszabályt.

  • Ötezer civil vesztette életét a jemeni konfliktusban

    Ötezer civil vesztette életét a jemeni konfliktusban

    Csaknem ötezer, 4971 polgári személy vesztette életét, és 8533 civil sebesült meg azóta, hogy 2015 márciusában, a külföldi beavatkozást követően fokozódtak a harcok Jemenben, ahol közel három éve pusztít a polgárháború – közölte pénteken Ravina Shamdasani, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának (OHCHR) szóvivője a hivatal saját számításaira hivatkozva.

  • Felminősítette Görögországot a Moody’s

    Felminősítette Görögországot a Moody’s

    Felminősítette Görögországot a Moody’s Investors Service, a kiigazítási program második felülvizsgálatának befejeződésével, valamint a javuló költségvetési helyzettel és a gazdasági stabilizációra utaló jelekkel indokolva a döntést.