EUR: 309,93 Ft
CHF: 285,61 Ft
2017. június 24., szombat
Iván

Életmód

Így lehetnek sikeres vállalkozók a fiatalok

171 ország vállalkozásfejlesztői, valamint a Fiatal Vállalkozók Hete szervezői gyűltek össze Johannesburgban, hogy előremozdítsák a globális vállalkozói környezetet.

A napokban rendezik meg a világ legnagyobb fiatal vállalkozói kongresszusát Johannesburgban, a Global Entrepreneurship Congress-t (GEC). A találkozón Magyarországot Kovács Patrik képviseli, aki a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ), valamint Európa legmeghatározóbb, legnagyobb Európai Fiatal Vállalkozói Ernyőszerveznek (JEUNE – Young Entrepreneurs’ Organization of the European Union) is az elnöke. A kongresszuson 171 ország képviselteti magát, valamint számos szakértő, politikus és globális cég is az előadók sorában van.

A GEC egyik fő témája a gazdasági utánpótlás-nevelés globális szinten, valamint a fiatal vállalkozók nemzetközi lehetőségekhez és kapcsolatrendszerhez juttatása. Ennek kapcsán Kovács Patrik elmondta: Magyarországon is hatalmas problémát jelent a fiatal generáció alacsony vállalkozási kedve, s a generációváltás kérdése. A FIVOSZ pont ezért fejleszt folyamatosan olyan szolgáltatásokat, amelyekkel segíteni tud a vállalkozás indításban, valamint az egyre növekvő nemzetközi lehetőségek kiaknázásában világszerte. A cél, hogy a magyar fiatalok egyre többet profitálhassanak abból, hogy a FIVOSZ a világ legnagyobb nemzetközi vállalkozásfejlesztői közösségének immár egy évtizede megbecsült tagja.

“Fontos, hogy a fiatalok nemzetközi módon gondolkodjanak, mivel a világ számos pontján gyarapodnak robbanásszerűen az üzleti lehetőségek. A fejlődő fiatal társadalmak egyszerre jelentenek kihívást és lehetőséget, akár egy magyar vállalkozás számára is. A külföldi üzleti tevékenység kockázatait pedig csökkenteni lehet a megfelelő felkészültséggel és kapcsolatrendszerrel” – mondta Kovács Patrik, aki kiemelte: a FIVOSZ folyamatosan azon dolgozik, hogy minél több nemzetközi lehetőséget érhessenek el a hazai fiatal vállalkozók.

A világ legnagyobb vállalkozásösztönző hálózata, a Global Entrepreneurship Week keretében 2017-ben tízedik alkalommal rendezi meg a FIVOSZ a Fiatal Vállalkozók Hetét. A program ideje alatt számos vidéki városban és Budapesten várják a fiatal vállalkozókat ingyenes előadásokkal, tematikus konferenciákkal. A rendezvénnyel a FIVOSZ hidat épít a generációk között, és olyan platformot tud létrehozni, amellyel a fiatalok tömegének tud segíteni tippekkel, információkkal. A jubileumi Fiatal Vállalkozók Hetének egyik fő témái közt a nemzetközi lehetőségek kiaknázása is kiemelt helyen szerepel.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • A rendszeres szex edzésben tartja az agyat

    A rendszeres szex edzésben tartja az agyat

    Nemcsak az agy-, hanem a rendszeres ágytorna is javítja az emlékezetet: ötven év felett a rendszeres szex jelentősen javítja az agyi funkciókat, hasonlóan a keresztrejtvényfejtéshez.

  • Ötezer kilométer húszezer forintból

    Ötezer kilométer húszezer forintból

    Különdíjat nyert a Katona Mátyás, az Autónavigátor főszerkesztője által vezetett Ford Focus Electric Európa egyik legnagyobb villanyautó-versenyén, az eTour Europe-on, ahol a szakújságíró és a kocsi csillagot kapott kitartásáért.

  • Gyümölcsös fröccsforradalom

    Gyümölcsös fröccsforradalom

    A klasszikus fröccsök némi kreativitással kellemesen ízesíthetők. Összegyűjtöttük az idei nyár slágereit, amelyeknek az alapja mindig nagyfröccs, vagyis 2 dl bor és 1 dl szóda.