EUR: 325,92 Ft
CHF: 294,12 Ft
2019. július 16., kedd
Valter

Sport

Interneten lehet nevezni a Gerecse 50 teljesítménytúrára

Idéntől csak interneten lehet nevezni az ország egyik legnépszerűbb gyalogtúrájára, a Gerecse 50-re. A négy távon indulók számát összesen nyolcezer túrázóban határozták meg – tájékoztatta az MTI-t a rendezvény főszervezője.

A versenyt 36 éve szervező Horváth Zoltán elmondta, a természetvédelmi és környezetvédelmi ajánlások miatt korlátozták a résztvevők számát. Nem szeretnék, ha valaki több száz kilométeres utazás után tudná meg, hogy nem indulhat, ezért döntöttek az internetes nevezés mellett – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a versenyre a helyszínen nem lehet jelentkezni.


Nevezni a www.gerecse50.hu honlapon lehet, a jelentkezéseket április 10-ig fogadják. A nevezési díjból március 10-ig 20 százalék kedvezményt biztosítanak. Ötven kilométeren 2500, harmincon 1000, húsz kilométeren 2500, a legrövidebb, tíz kilométeres távon pedig 2000 túrázót várnak. A teljes táv szintideje 12 óra, a túra teljesítését jelvénnyel és oklevéllel ismerik el.

A Kéktúra mozgalomban résztvevőknek is érdekes lehet a Gerecse 50, a rajtnál kaphatók igazolófüzetek és az útvonal több pecsételő helyet is érint.

A rövidített 10, 20 és 30 kilométeres távokra az ötvenesek rajtja után lehet indulni. Tíz év alatti gyermekkel mindenképpen a rövidebb távok valamelyike ajánlott, mert csontozatuk nem alkalmas nagyobb megterhelésre. Kutyával és kerékpárral az indulás nem megengedett.

Az útvonalon 11 ellenőrzőpontot állítottak fel és a legnehezebb szakaszokat után egészségügyi állomásokat alakítottak ki.

Az első túrára 1982-ben került sor, amelyen 415-en vágtak neki az útvonalnak, a Gerecse 50-et fennállása óta hatvanezernél több természetbarát teljesítette.

Az idei túrára április 15-én kerül sor.

Kapcsolódó Cikkek