EUR: 322,42 Ft
CHF: 285,68 Ft
2018. december 18., kedd
Auguszta

Sport

Kispestre tart a Ferencváros

Megkönnyítjük sportszerető olvasóinknak a programválasztást a hétvégére. Péntekenként ajánlóval igyekszünk kedvet csinálni valamelyik fővárosi sporteseményhez.

A szezon végi nemzetközi szereplést érő helyek sorsa dőlhet el holnap este, ugyanis a Honvéd fogadja a Ferencvárost a Bozsik Stadionban 20.30 órakor az OTP Bank Liga 24. fordulójában. Nagyon fontos mérkőzés ez mindkét csapat számára, hiszen a Honvéd jelen állás szerint 41 ponttal a második a tabellán, míg a Fradi 38-cal csak a negyedik helyen áll. A vendégegyüttes talán kicsit fáradtabban érkezik majd Kispestre, hiszen szerdán kupameccset játszott a Diósgyőr ellen az Üllői úton, ám a hosszabbításban 2-1-re megnyert mérkőzés mindenképpen komoly lélektani előnyt jelenthet.


A hétvégi rangadón egy fontos láncszem hiányozhat a vendégeknél, hiszen Botka Endre sérülten tért vissza a válogatottból és Thomas Doll vezetőedző ezt elég rossz néven vette.

– A válogatott rendelkezésére bocsátottunk egy játékost, aki nálunk nem játszott sérülés miatt. A válogatottnál mégis teljes edzésprogramot végez, és mi onnan ismét sérülten kapjuk vissza. Németországban a válogatott kapitánya és a klubedzők egyeztetnek a játékosokról, különösen akkor, ha a futballista nem százszázalékos állapotban utazik egyesületéből a nemzeti csapathoz. És a szövetségi kapitány is ugyanebből az országból jön, ahogy én is… Idén még egyszer sem lépett velem kapcsolatba a szövetségi kapitány. Ennyit az adatcseréről, az egyeztetésről, a nagy közös munkáról… – fogalmazott Doll, aki a századik magyar bajnoki meccsére készül a Ferencváros kispadján.


Botka egyébként a Honvéd elleni kupameccsen sérült meg.

Hogy lesz-e jelentősége Botka hiányának a meccsen, vagy csak a Honvéd-szurkolóknak fog hiányozni (innen igazolt a Fradiba), az holnap 20.30-kor kiderül. A meccset az M4 Sport is közvetíti.

További szombati sportesemények:

EVEZÉS

Évadnyitó Gróf Széchenyi István emlékverseny és nemzetközi Budapest Kupa (Budapest III., XXIII. Szent János pápa park, UTE kajak-kenu ház) 10.00

LABDARÚGÁS

Vasas–Debreceni VSC, Szusza Ferenc Stadion 18.00

VÍZILABDA

E.ON férfi OB I, középszakasz:

A-Híd OSC-Újbuda–FTC-PQS Waterpolo 18.00

VasasPlaket–MKB-Euroleasing-BVSC, Tüskecsarnok uszoda 20.00

RacioNet-Honvéd–PVSK-Mecsek Füszért 18.30

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek