EUR: 309,87 Ft
CHF: 283,63 Ft
2017. június 28., szerda
Levente, Irén

Belföld

Meggondolták! Mégsem támogatja az MSZP a Grassalkovich-kastély átadását

Az MSZP visszavonja a támogatását ahhoz a törvényjavaslathoz, amely ingyenesen a Országos Magyar Vadászkamarának adná a hatvani Grassalkovich-kastélyt.

Az ellenzéki párt pénteki közleményében azt írta, az MSZP még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy az állami vagyon magánosítása ügyében együttműködik a Fidesszel.

“Ami szakmailag indokolt volt, az politikailag tarthatatlanná vált” – fogalmaztak.

Az Országgyűlésnek kedden nyújtották be az állami tulajdonban lévő ingatlan ingyenes tulajdonba adásáról és a nemzeti vagyonról szóló törvény módosítását.

A javaslatot egyéni képviselői indítványként nyújtotta be Semjén Zsolt (KDNP), Lázár János (Fidesz), Halász János (Fidesz), valamint Hiller István (MSZP), Bárándy Gergely (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP) és Józsa István (MSZP).

A DK kifogásolta, hogy MSZP-sek is aláírták a törvényjavaslatot, amire Molnár Gyula, az MSZP elnöke csütörtökön egy sajtótájékoztatón úgy reagált, nem vadászatügyben, hanem egy közgyűjtemény, egy múzeum ügyében van korrekt együttműködés a nagyobbik kormánypárttal.

A kétharmados parlamenti támogatást igénylő javaslat indoklása szerint a vadászkamara venné át a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum fenntartását. A múzeumnak otthont adó Grassalkovich-kastély tulajdonjogának átadásával megteremtenék a közfeladat ellátásának feltételét.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Börtönbe zárnak egy állatkínzót

    Börtönbe zárnak egy állatkínzót

    Állatkínzás miatt jogerősen hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy mázai férfit, aki elhanyagolta a kutyái gondozását – tájékoztatta a bíróság szóvivője szerdán az MTI-t.

  • Zivatarok csaphatnak le az év eddigi legmelegebb napján

    Zivatarok csaphatnak le az év eddigi legmelegebb napján

    Az év eddigi legmelegebb napján a hőség mellett záporok, helyenként akár heves zivatarok is lehetnek; csütörtökön gyökeres átalakulást hoz egy hidegfront – írta szerda reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

  • Már csaknem ötvenezer családnak segített a csok

    Már csaknem ötvenezer családnak segített a csok

    Eddig csaknem ötvenezer családot támogattak a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) segítségével, 126 milliárd forinttal – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.