EUR: 304,79 Ft
CHF: 272,87 Ft
2017. július 27., csütörtök
Olga, Liliána

Extra

Monica Bellucci lesz a Cannes-i filmfesztivál háziasszonya

Monica Bellucci lesz a 70. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál nyitó és záró ceremóniájának háziasszonya a szervezők hétfői tájékoztatása szerint.

Az 52 éves olasz színésznő 2003-ban már ellátta ezt a feladatot. Tavaly Laurent Lafitte francia humorista, előtte két éven át Lambert Wilson, ő előtte pedig Audrey Tautou volt a házigazdája a filmfesztiválnak.

Monica Bellucci 2000-ben a Meggyanúsítva című film szereplőjeként vett részt először a világ egyik legrangosabb seregszemléjén. Két évvel később a nagy vihart kavaró Visszafordíthatatlan című filmmel tért vissza. 2006-ban tagja volt a Vong Kar-vaj vezette nemzetközi zsűrinek. Azóta a Sanguepazzo és a Ne nézz vissza! című filmje is szerepelt a fesztiválon, 2014-ben pedig Csodák című filmje elnyerte a zsűri nagydíját.

A 70. cannes-i filmfesztivált május 17. és 28. között rendezik, a nemzetközi zsűri elnöke idén Pedro Almodóvar spanyol rendező.

Kapcsolódó Cikkek

  • Így tekernek a sztárok

    Így tekernek a sztárok

    A meleg hónapokban sokak kedvenc közlekedési formája a biciklizés. Nincsenek ezzel másképp a világsztárok sem, akik azonban nem csak a járgányukra, de a megjelenésükre is kínosan ügyelnek, hiszen sose lehet tudni, mikor téved arra valamelyik bulvárlap lesifotósa.

  • Közönségtalálkozó mintaedzéssel

    Közönségtalálkozó mintaedzéssel

    Az érdi szurkolók bemutatóedzéssel egybekötött közönségtalálkozón ismerkedhettek meg a 2017/18-as bajnoki szezon ÉRD női kézilabdacsapatával és céljaival, sőt, gyűjthettek autogramot és készíthettek közös fotókat is a játékosokkal.

  • Külön élnek Beckhamék

    Külön élnek Beckhamék

    Úgy tűnik, hogy David és Victoria Beckham házaspár új, furcsa divatot teremt! 1,7 milliárd forintért átépítik a házukat, hogy külön lakrészük legyen, de annak ellenére hogy válságban van a kapcsolatuk nem válnak.