EUR: 309,50 Ft
CHF: 289,18 Ft
2017. március 26., vasárnap
Emánuel

Belföld

OEK: 52-re emelkedett a kanyarógyanús esetek száma

Ötvenkettőre emelkedett a kanyarógyanús esetek száma az országban, közülük 15 esetben igazolták is a betegséget – számolt be az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvosa pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Oroszi Beatrix elmondta, a gyanús esetek közül hármat kizártak, 34 esetben pedig a laboratóriumi vizsgálatok még folyamatban vannak.

A szakember közölte, az elmúlt napokban Csongrád megyében 391 embert oltottak be kanyaró-mumpsz-rubeola (MMR) elleni kombinált oltással.

Olaszországban az év eleje óta már csaknem annyi kanyarós megbetegedést jegyeztek fel, mint tavaly egész évben – jelentette be pénteken az olasz egészségügyi minisztérium. 2016-ban 844 ember kapta el a kanyarót, 2017-ben pedig már a 700-at is meghaladta a kanyarós megbetegedések száma március közepéig. Ez több mint háromszoros emelkedés a tavalyi év hasonló időszakához képest. A kanyarós betegek többsége 15 és 39 év közötti, az esetek nagy részét Torino, Róma, Milánó és Firenze régiójában jegyezték fel.

Innen indult a járvány:

Kapcsolódó Cikkek