EUR: 303,58 Ft
CHF: 269,05 Ft
2017. augusztus 17., csütörtök
Jácint

Sport

Tornyi Barnabás: Engem odahaza totálisan leírtak!

Katarban és az Egyesült Államokban valósította meg álmait Tornyi Barnabás, aki tíz éve dolgozik külföldön. A futballedző körül itthon megritkult a levegő, Orlandóban azonban nyugodtan dolgozhat saját fociakadémiáján, mellette – két korosztályban is – a floridai válogatott edzője, az állami edzőképzés instruktora.

Számos teendője mellett azért figyelemmel kíséri a hazai labdarúgás történéseit is?

– Tegyen fel ötven kérdést bármelyik csapattal, klubbal és az MLSZ-szel kapcsolatban, és ha csak egyetlen egyre nem tudok válaszolni, megeszem a kalapom! – mondta a floridai állomáshelye előtt Katarban hat évig dolgozó szakember a Lokálnak.

– Inkább a véleményére lennék kíváncsi: mit szól például korábbi csapata, a Diósgyőr mélyrepüléséhez?

– Vérzik a szívem. Pedig most sokkal jobbak a lehetőségek, az én munkálkodásom idején filléres gondjaink voltak. Arrafelé nem is annyira a győzelmeket, a csapatot imádták a szurkolók. Erre most mit hallani? Kórusban szidalmazzák a játékosokat, levetetik velük a mezeket. Már az is nyilvánvaló számomra, hogy a legutóbbi ténykedésem során nem véletlenül alakultak furcsán az eredmények… Aztán itt van a Tatabánya, ahol először ültem NB I-es kispadon, amellyel csodát tettem, és benn maradtunk az élvonalban. S hol van most a klub? A nagyszájú, ígérgetős szerencselovagok mindent tönkretesznek. Engem egy kispesti vezető azért rúgott ki, mert nem tettem be a kedvencét a kezdőbe, naná hogy bepereltem, és nyertem. Lassan, de biztosan készülő könyvemben beszámolok mindezekről.

– Azért már nem ennyire rossz a helyzet, akadémiák sora működik, épülnek a stadionok, csak éppen az eredményt nem látni még.

– Ehhez idő kell, a rendszerváltozás idején pályákat szántottak fel, csökkent a játékosok száma, ráadásul kevesebben fociznak, mint harminc-negyven évvel ezelőtt. Bezzeg Floridában tízezerszámra jönnek a pályákra a gyerekek. Otthon végre vannak pályák, jut pénz az utánpótlásra. Lesz ebből feltámadás! Csak ne becsüljük le a szakembereinket, ugyanazokat az edzésmódszereket használják Angliától Thaiföldig és Argentínáig.

– Elképzelhető, hogy újra Magyarországon vállal munkát?

– Ez az álom kategóriába tartozik, sajnos a mi időnk lejárt, és németül sem beszélek, ami most otthon kell. Engem odahaza totálisan leírtak. Amikor 2010-ben hazamentem a Diósgyőrhöz „bábunak” az azóta lebukott bundázókhoz, a törtető, pozícióra vágyó „kollégához” és a saját zsebre dolgozó vezetőhöz, azt sugallták, hogy úgyis kitelt az ideje Katarban, ezért kullogott haza. Ehhez képest diósgyőri menesztésem után azonnal visszahívtak az ország „Fradijához”, az Al Saddhoz, melynek soha nem volt európai szakmai igazgatója és nem muszlim vezetője. Öt év után újra bajnokságot nyert a gárda és első arab csapatként győztünk az ázsiai Bajnokok Ligájában, továbbá bronzérmet szereztünk a klub-vb-n 2011-ben. Katarban baráti viszonyba kerülhettem a legendás Raúl Gonzalezzel is, Amerikában pedig Kakával ismerkedtem meg.

– Hogyan élte meg a válogatott Eb-szereplését?

– Könnyfakasztó élmény volt! Tanítványaimnak kötelező volt nézni a magyarok meccseit. Csak azt nem értem, hogy Csányi Sándor hogyan adhatott teljhatalmat Bernd Storcknak, aki szinte megalázta az egész magyar szakmát, pedig az alapokat még Dárdai Pali rakta le, de ő aratta le a gyümölcsöket. A kapitányból hiányzik a kollegialitás. Senkit sem hallgat meg, mindent mindenkinél jobban tud…

– Mit csinál, hogyan telnek a napjai Orlandóban?

– Sok munkával, de örömmel csinálom. Tanítok a saját akadémiámon, amatőr edzőket készítek fel, illetve Florida két korosztályos válogatottjának vagyok az edzője. A keleti államok évente Alabamában megrendezett bajnokságát rendszeresen megnyerik a csapataim.

– Milyen eredményre számít a Portugália–Magyarország vb-selejtezőn?

– Ha a szívemre hallgatok, evidens a magyar győzelem, ha az eszemre, nos… az aktuális Eb-címvédő bárkit megverhet. Még minket is, de a játékosoknak csak a győzelemre szabad koncentrálni.

Együttműködő partnerünk a MOL



Kapcsolódó Cikkek