2018. december 19., szerda
Viola

Sport

Tovább menetelhet a Ferencváros

A Groupama Arénában fogadja a Ferencváros a Diósgyőr labdarúgócsapatát a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Leandro nehéz mérkőzésre számít, de mindképpen kapott gól nélkül szeretne Miskolcra utazni a jövő héten.

Thomas Doll együttese hazai pályán tehet újabb lépést a Magyar Kupa címvédése felé, hiszen a bajnokságban gyengélkedő Diósgyőr látogat az Üllői útra a negyeddöntő odavágóján. A Fradi az előző fordulóban a Honvédot ejtette ki a sorozatból 4-1-es, míg a miskolciak a Cegléd csapatát 3-1-es összesítéssel.


A mérkőzés kapcsán egy igen fontos kérdés is felmerül, hiszen Geráék a hétvégén idegenben játszanak a Honvéd ellen a bajnokságban, ezért Doll mesternek komoly döntést kell hoznia: már az első meccsen eldöntik a továbbjutást, vagy pihentet néhány kulcsjátékost, hogy a hétvégi rangadón folytassák a Videoton üldözését.

Akárhogy is dönt a német szakvezető, parázs mérkőzést láthatunk, amelyet Leandro, a Fradi védője kapott gól nélkül akar lejátszani.


– Biztos vagyok benne, hogy nehéz dolgunk lesz a DVTK ellen. Most cseréltek edzőt, így valószínűleg másfajta csapatot fogunk látni. Nagyon fontos, hogy ismét kapott gól nélkül fejezzük be a mérkőzést, és a támadók is aktívak legyenek elöl. Keményen, fegyelmezetten kell dolgoznunk, egységesen kell haladnunk az eredményesség felé – idézi a fradi.hu a 16-szoros válogatott játékost.

A mérkőzést szerdán 19 órakor rendezik a Groupama Arénában.

További kupameccsek:

Budafok–Sopron: 16 óra

Újpest–Vasas: 20 óra (M4 Sport)

Sport minden mennyiségben:

Kapcsolódó Cikkek