EUR: 303,56 Ft
CHF: 269,21 Ft
2017. augusztus 17., csütörtök
Jácint

Belföld

Újabb ütés! Gyurcsány és Botka egymásnak üzenget

Úgy tűnik már csak az a fontos az MSZP-nek és a DK-nak is, hogy minél jobban “odasózzanak” egymásnak.

Bár már csak egy év van a jövő évi választásokig, a két párt komoly harcba kezdett, egymás ellen.

Miközben Botka László többször beszélt már központi vagyonadóról, és arról, hogy az alapjövedelem bevezetésének gondolatától sem zárkózik el, Gyurcsány egy különös mondattal reagált ezekre.

“Én csak az idei évben 460 millió forint adót fizettem be. Több adót fizettem be idén, mint amit Botka László egész életében keresni fog” – jelentette ki el a DK elnöke.

Bár Gyurcsány konkrétan Botkát említette, az MSZP hazudozó fenegyereke helyett maga a párt válaszolt egy Facebook-poszt formájában, melyben jelezték a DK vezetőjének, hogy “egy ember értékét nem az határozza meg, hogy mennyit keres”.

Kapcsolódó Cikkek

  • A MÁV 11 nagykapacitású motorvonatot vesz

    A MÁV 11 nagykapacitású motorvonatot vesz

    A MÁV 11 nagykapacitású motorvonat vásárlásáról írt alá szerződést a Stadlerrel a két cég közötti nyolcéves, 40 darab motorvonatra szóló keretmegállapodás alapján – közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.

  • Fidesz: A párt minden választási kampánya törvényes volt

    Fidesz: A párt minden választási kampánya törvényes volt

    A Fidesz minden egyes választási kampányában a törvényeknek megfelelően járt el, a nagyobbik kormánypárt 2010-es kampányát vizsgáló bizottság felállításának ötlete kétségbeesett próbálkozás az MSZP és a Jobbik részéről – közölte a Fidesz parlamenti frakciója csütörtökön az MTI-vel.

  • Rétvári: A pedagógusok bére az átlagbér-emelkedés kétszeresével nőtt

    Rétvári: A pedagógusok bére az átlagbér-emelkedés kétszeresével nőtt

    Már jól láthatóak a pedagógus-béremelés eredményei, hiszen míg az átlagbérek csaknem 20 százalékkal nőttek, addig az oktatásban dolgozók bére már 45-50 százalékkal emelkedett az elmúlt években – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataira hivatkozva az MTI-nek csütörtökön adott interjújában.