EUR: 305,48 Ft
CHF: 276,59 Ft
2017. július 24., hétfő
Kinga, Kincső

Belföld

Varga Mihály szerint szó sem lehet a közterhek emeléséről

Az ellenzéki pártokkal ellentétben a kormány semmilyen új adó kialakításán nem dolgozik, és nem is tervez ilyet – szögezte le a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek adott interjúban, és egyúttal megdöbbentőnek tartja, hogy az MSZP vagyonadót vezetne be, ha 2018-ban hatalomra kerülne.

A lap hétfői számában Varga Mihály kifejtette: a kormány inkább a feketegazdaság visszaszorításával garantálja az állam bevételeit. Elmondta, ezt a célt szolgálta korábban az online pénztárgépek rendszerbe állítása és a közúti áruforgalmat ellenőrző elektronikus adóhivatali szisztéma elindítása is: az intézkedések az elmúlt két évben kétszáz-háromszáz milliárd forintnyi többletbevételt hoztak.

A digitalizáció révén pedig hamarosan újabb elemmel bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feketegazdaság elleni eszköztára. A szaktárca már dolgozik az újabb intézkedésen, így a cégek számlázását is bekötik majd az adóhivatalhoz. A minisztérium idén felgyorsítja azt a munkát, amely az online számlázás bevezetéséhez szükséges, így a jövőben a vállalkozások legfontosabb pénzügyi adatait is láthatja majd az adóhatóság – jelezte Varga Mihály, és hangsúlyozta: nem tartja erkölcsös és észszerű gondolatnak újabb közteherrel sarcolni azokat, akik legális, adózott jövedelemből vásároltak például otthont maguknak vagy a családjuknak.

Kapcsolódó Cikkek

  • Izrael is élesen bírálta Sorost

    Izrael is élesen bírálta Sorost

    Tiltakozó levelet írt az izraeli kormány képviseletében a washingtoni nagykövetség szóvivője a New York Timesnak. A biztosítékot az verte ki, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt az antiszemitizmus támogatásával vádolták meg a Soros György ellen tett lépések miatt.

  • Ismét rács mögött Kulcsár Attila

    Ismét rács mögött Kulcsár Attila

    Mintarabként viselkedik a tököli börtönben a sikkasztásért elítélt Kulcsár Attila. Kora reggel kitakarítja a hatfős zárkát, napközben pedig a raktárban dolgozik.

  • Orbán: A hazafiak oldalán állunk

    Orbán: A hazafiak oldalán állunk

    Fontos kérdés, hogy Magyarország a magyarok országa lesz-e a jövőben. A jövő évi választások tétje, hogy végre tudják-e hajtani a Soros-tervet, le tudják-e bontani a kerítést – jelentette ki Orbán Viktor a 28.

  • Kétszáz kamionnyi tankönyv indul útra

    Kétszáz kamionnyi tankönyv indul útra

    Augusztusban megkezdik kiszállítani az iskoláknak az új tankönyveket. A kormány döntése értelmében a szeptemberben kezdődő új tanévtől már nemcsak az alsó tagozatos diákok, hanem az 5–9.