EUR: 307,64 Ft
CHF: 281,97 Ft
2017. május 25., csütörtök
Orbán

Sport

Vizes vb – Elindították a visszaszámláló órát az Erzsébet téren

Száztizenhét nappal a rajt előtt vasárnap délelőtt, néhány perccel tíz óra előtt elindították a budapesti vizes világbajnokság hivatalos visszaszámláló óráját az Erzsébet téren.

Gundel Takács Gábor, az esemény moderátora elmondta, hogy az ünnepi aktust a hetes szám bűvöletében úgy időzítették, hogy az óra pontosan 117 nap 11 óra 7 perccel és 17 másodperccel a 17. FINA világbajnokság július 14-i megnyitó ünnepségének rajtja előtt kezdte el mutatni az addig hátralévő időt.

A házigazda felhívta a figyelmet arra is, hogy az interaktív óra előtt felállított pódiumon az érdeklődők okoseszközeik segítségével megismerkedhetnek a vizes vb öt helyszínével, az óránál szelfit készíthetnek néhány magyar vízilabdázó fényképe előtt, illetve az óra alatt elhelyezett mosolymérő azt is megmutatja, hogy éppen mennyire jókedvűek.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország készen áll az eddigi legnagyobb nemzetközi sportesemény megrendezésére, amelynek közel 350 ezer nézőjéből csaknem százezret külföldről várnak.

“Magyarországon a magyar himnuszt hallva a világ legjobbjává válni, ez minden sportoló álma, s ez 117 nap múlva valóra válhat” – hangsúlyozta Szabó Tünde, aki szerint a világbajnokság kapcsán az országnak lehetősége nyílik arra, hogy sportéletével magára irányítsa a világ figyelmét, s ezzel történelmet írjon.

“A világbajnokság felejthetetlen élményt jelent majd a versenyzőknek, a szakembereknek és a szurkolóknak egyaránt” – jelentette ki az államtitkár.

Szántó Éva, a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a látványosnak és színvonalasnak ígérkező nyári magyarországi eseményt a televízióban a becslések szerint csaknem hatmilliárdan fogják látni, s ennek köszönhetően Budapest kiemelt turisztikai értékeit is.

Hozzátette: a vb-k történetében most először fordul elő, hogy a szinkronúszók versenyét külső helyszínen, a Városligeti csónakázó tóban felépített medencében bonyolítják majd le. Kitért arra is, hogy néhány napra egyedülálló sportközponttá alakul át a Batthyány tér, ahol a felépített toronyból a nők 20, a férfiak 27 méterről ugranak majd a mélybe, miközben a háttérben a Parlament lesz látható. Elmondta azt is, hogy a nyíltvízi úszók a balatonfüredi Tagore-sétány előtt versenyeznek majd, az úszók és a műugrók a rekord idő alatt elkészült Duna Arénában, a vízilabdázók pedig a Hajós Alfréd Uszodában küzdenek majd a helyezésekért.

Az óraindító eseményen részt vett a jelenlegi első számú hazai úszó, Hosszú Katinka is. A háromszoros olimpiai bajnok elárulta, hogy a budapesti világbajnokságra úgy tekint, mintha egy újabb olimpia lenne, ezért már a riói úszóversenyek vége után néhány nappal elkezdte rá a felkészülést, amelyen edzőjével, Shane Tusuppal nem változtatnak az előző évekhez képest. Hosszú Katinka úgy érzi, nem terhet, hanem plusz motivációt jelent a számára, hogy a nyári vb-n hazai közönség előtt versenyezhet.

A 17. FINA Világbajnokságot július 14. és 30. között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.

Együttműködő partnerünk a MOL

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Nyolcvan felett is az Eb-n szúrnak

    Nyolcvan felett is az Eb-n szúrnak

    Korosabb vívókkal utazik a Chiavariban kezdődő veterán, azaz senior vívó Eb-re a magyar csapat. Az olaszországi tornán pástra lép a korábbi olimpiai bajnok tőröző, a 81 éves Sákovicsné Dömölky Lídia és a világ legidősebb – aktív – vívója, Boros Péter.

  • Rekordpénzt kap a lábára

    Rekordpénzt kap a lábára

    Minden idők legnagyobb pénzét vágja zsebre Odell Beckham Jr., az NFL-ben szereplő New York Giants elkapója, akinek a Nike a liga történetének legdrágább cipőszerződését adja meg.

  • Szép volt, fiúk!

    Szép volt, fiúk!

    Minden labdarúgást szerető ember nehezen viseli, ha nagy nevek döntenek úgy, hogy többet nem lépnek pályára profiként.