2018. december 10., hétfő
Judit

Belföld

A Fidesz szigorítaná a pártreklámok szabályozását

Még a héten benyújtja az Országgyűlés elé a pártok tiltott támogatásáról szóló javaslatát a nagyobbik kormánypárt annak érdekében, hogy a politikai tömörülések a reklámhordozókat csak piaci áron vehessék igénybe – közölte a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kósa Lajos elmondta: a törvénymódosítás célja, hogy ne valósulhasson meg burkolt párttámogatás azzal, hogy piaci ár alatt kapják meg a plakáthelyeket a tömörülések. Ezzel “a Jobbiknak is segíthetnek, hogy kiszabadulhassanak Simicska Lajos hálójából” – mondta, de utalt Lendvai Ildikó szocialista politikus korábbi kijelentésére is, miszerint Soros Györgynek befolyása van a baloldalra.


Hangsúlyozta: továbbra is meg kell nehezíteni, hogy milliárdosok pártokat vásárolhassanak fel, hogy ne néhány oligarcha dönthesse el a választók helyett, mi legyen az országban.

Ismertette: a párttámogatásról szóló jogszabály jelenleg is igen szigorú, például helyiséget sem bérelhetnek ezen szervezetek piaci ár alatt.


Ha az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén az érintettek részvételével nem születik megegyezés a munkaidőkeretről szóló törvénymódosító javaslatról, a testület visszavonja azt, és arról a versenyszféra és a kormány közötti egyeztető fórum tárgyal tovább – közölte a bizottság döntése előtt.

Hozzátette: a Fidesz frakciója kezdeményezte, hogy ha az egyeztető fórumon megállapodás születik, az Országgyűlés térjen vissza a munka törvénykönyvének módosítására, ha viszont nem, akkor ne tárgyalják azt.

Hangsúlyozta: a fő szempont, hogy a munkavállalók érdekei ne sérüljenek, a szakszervezetek szerint pedig a dolgozók számára a legfontosabb, hogy túlórapénzükhöz mihamarabb hozzájuthassanak.

A frakcióvezető arról is beszámolt, hogy eddig nem érkezett olyan javaslat a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló előterjesztéshez, amely beépíthető lenne abba. Az igazságügyi bizottság által kedden tárgyalt javaslatról megjegyezte: maga nem támogatná, hogy a jogszabályba kivételek kerüljenek, például a karitatív szervezeteket érintően, rámutatott ugyanakkor arra, hogy ezen szervezetek nem is tiltakoznak az ellen, csupán a Soros Györgyhöz köthetőek teszik azt.

Kérdésre azt mondta: egy esetleges brüsszeli vizsgálat esetén ezen törvény esetében is az eddigi szokásoknak megfelelően jár el a kormányzat, és ha szükséges, a bírósághoz fordul. Megjegyezte: ha a Brüsszelben tárgyaló Soros György kérésére megalapozottan indít eljárást a bizottság, akkor azt végigviszi a magyar kormány. Hozzátette: az üzletember számtalan esetben bizonyította, hogy átgázolt milliókon, csak hogy több pénze legyen. “Európában szolidárisak vagyunk, szociális piacgazdaságot építünk, és visszautasítjuk azt a gátlástalan spekulációt, amit Soros György képvisel” – fűzte hozzá.

Azt is elmondta: pártalapítványok civil szervezeteket csak igen korlátozottan támogathatnak, a költségvetési támogatásokat pedig jelenleg is fel kell tüntetni.

Csonka László nem személyes munkatársa – válaszolt a Jobbik plakátjainak átírását célzó kezdeményezést firtató kérdésre -, a XV. kerületi fideszes önkormányzati képviselő László Tamás parlamenti képviselő munkáját segíti, felvétele azonban, ahogy a Fidesz-frakció mellett dolgozó 419 munkatárs mindegyikének, a frakcióvezetőtől függ.

Kósa Lajos kijelentette ugyanakkor: érdemben mélyen egyetért Csonka Lászlóval, hiszen eddig nem volt divat köztörvényes bűncselekménnyel vádolni másokat, ha ugyanis valakinek ilyen bűncselekményről van tudomása, azt a rendőrséghez fordulva kell feltárni. Emlékeztetett a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy 2015 júniusában hozott jogerős döntésére, amely szerint nem bűncselekmény vagy szabálysértés egy politikai reklám módosítása vagy átírása, mert az a szabad politikai véleménynyilvánítás része. Szabálysértésnek csak az a rongálás minősül, ha valaki a reklámhordozóban tesz kárt.

A Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő úgynevezett tram-trainnel kapcsolatos vitáról megjegyezte: annak ügye még nem zárult le, a költségek pedig a Stadler állítása szerint 16 százalékkal emelkedtek, előre nem látható szolgáltatások miatt, például azért, mert erre a szerelvényre – ami egyszerre képes villamossínen a városban haladni, és vonatként a vasúti pályán – mosdót is kellene építeni.

A Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő elleni vádemelésről szólva azt mondta: az igazságnak ki kell derülnie – ezért is mondott le korábban a képviselő a mentelmi jogáról -, de ahogy például korábban a szocialista Hiszékeny Dezső esetében is, az arról szóló döntéssel, hogy mit kellene tennie a képviselőnek, megvárják az eljárás lezárultát.

Kósa Lajos szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke “szemmel láthatóan megőrült”, s emiatt nem lehet komolyan venni – válaszolta arra a kérdésre, beperli-e az ellenzéki politikust a miniszterelnök, ahogy azt Gyurcsány Ferenc várja tőle, amennyiben nem tisztázza az esetleges oroszországi kapcsolatait.

A Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálójával készült bocsánatkérő videofelvételt firtató kérdésekre annyit mondott: általános szabály, hogy Magyarországon senki nem fenyegethet senkit. Hozzátette ugyanakkor: ahogy a Duna-parti zsidó emlékmű meggyalázása is aggályos volt, úgy itt is felmerül például a kegyeleti kérdés is.

A sajtótájékoztatón jelen volt Volner János, a Jobbik frakcióvezetője, aki az eseményt követően egy “Lopnak és rongálnak” feliratú papírt ragasztott a Fidesz frakcióirodájának ajtajára. Közölte: plakátkampányukhoz piaci áron béreltek helyeket, amihez hitelt is felvettek.

Kapcsolódó Cikkek

  • A család a nemzet fennmaradásának záloga

    A család a nemzet fennmaradásának záloga

    A család az az alapegység, amely nemzetünk fennmaradásának záloga – jelentette ki az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár hétfőn Szegeden.

  • Újabb kilencmilliárd forint a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programra

    Újabb kilencmilliárd forint a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programra

    A magyar kormány 9,048 milliárd forintot fordít a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program harmadik ütemére – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • Vona Gábor megvédte a zsidózó jobbikost

    Vona Gábor megvédte a zsidózó jobbikost

    Újabb volt képviselőtársa sietett a zsidózó jobbikos segítségére, a Jobbik volt elnöke szerint Szávay István azzal, hogy lemondott parlamenti mandátumáról, minden elvárásnak eleget tett.