2017. november 21., kedd
Olivér

Belföld

A Greenpeace szervezte a mai tüntetést

Ma délutánra a felsőoktatási és civiltörvény módosítása elleni tüntetést szervezett a hivatalosan környezetvédelemmel foglalkozó Greenpeace – számolt be a Ripost.

A Greenpeace kért területfoglalási engedélyt, vagyis egy civil szervezet egy kormányellenes tüntetésre. A tüntetésen szó volt a Soros-egyetemről is, amiről a kormány többször elmondta: nem tervezik bezárni.


A Greenpeace politikailag és anyagilag független szervezetnek tartja magát, a Greenpeace Magyarország internetes oldalán legalábbis így határozzák meg önmagukat. Három legfontosabb céljuk között nem szerepel politikai tüntetések szervezése. Viszont, szintén a honlapjukat tanulmányozva, azt olvashatjuk, mint három legfontosabb feladatuk vagy céljuk az, hogy egészséges, vegyszermentes élelmiszereket fogyaszthassunk, valamint hogy tiszta és olcsó, megújuló alapú energiához jussunk, és hogy ne kelljen együtt élnünk veszélyes hulladékokkal.

Így még inkább abszurdnak tűnik, hogy egy nyíltan kormányellenes politikai akciót egy – legalábbis hivatalosan – politikailag független, civil szervezet támogat, sőt: szervez, hiszen ők adták be a területfoglalási engedélyt a rendőrségnek.


Kapcsolódó Cikkek