2017. november 16., csütörtök
Ödön

Egyéb Győr

A negyedik Dana-gyár épül a városban

A Dana 46 millió eurót (14,5 milliárd forint) fektet új győri gyárának felépítésébe. A gyártás 2018 elején kezdődik, és a várakozások szerint 2020-ra 200 magas hozzáadott értékű munkahelyet teremt. Az ünnepélyes alapkőletételen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

A Dana világelső a magas minőségű termékek gyártásában, amelyek javítják a hagyományos hajtású járművek és gépek hatékonyságát, teljesítményét és fenntarthatóságát. A cég a személygépkocsik, a haszongépjárművek és nehézgépjárművek piaca mellett az ipari és a helyhez kötött berendezések piacát is ellátja. A vállalatot 1904-ben alapították, mára 6 földrész 34 országában mintegy 27 ezer munkavállalót alkalmaz. 2016-ban a Dana több mint 5,8 milliárd dollár árbevételt termelt, és a Forbes Magazine ismét Amerika 100 legmegbízhatóbb vállalata közé választotta. A vállalat központja Maumee-ban, Ohióban van. Megrendelői között olyan világcégek találhatók, mint a Jaguar, a Land Rover, a GM, a Ford és a Volkswagen.


A logó, amely mára bejárta az egész világot
Fotó: O. Jakócs Péter

A 13 ezer négyzetméteres új győri gyárban kúpkerékhajtás-egységeket állítanak majd elő. A Dana elemi fogaskerekeket és ívelt kúpkerékhajtásokat gyárt hagyományos hátsóhídház- és merev tengelyekhez, valamint összkerék-meghajtású rendszerekhez. A telephelyen a jövőben lehetőség nyílik teljes futóművek összeszerelésére is.

Az új telephely a vállalat negyedik gyára lesz Magyarországon, ezen belül Győrben. A beruházás magvalósulásáról szóló döntésben jelentős szerepe volt a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek (HIPA), amely vissza nem térítendő támogatás és adókedvezmények formájában segíti a Dana fejlesztését.


Képzett szakemberberek, megbízható minőség: ez a Dana egyik fő ismérve
Fotó: O. Jakócs Péter

– A kormány 2,9 milliárd forinttal támogatja a Dana negyedik győri gyárának alapítását – jelentette be az alapkőletételen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint köszönet jár a Dana hatszáz győri munkatársának, az ő jó munkájuk nélkül aligha vállalkozott volna újabb üzem építésébe az amerikai cég. Szijjártó Péter köszöntőjében úgy vélekedett, a járműipar továbbra is a magyar gazdaság gerincoszlopa, s minden újabb befektetésért kemény küzdelem zajlik a világban. A miniszter szerint már kevés az ideális telephely, ha ahhoz nem kapcsolódik kutatás-fejlesztés.

– A kézilabdás lányok mezén is olvasható, hogy a jövő Győrben épül, ezzel az alapkőletéttel a jövő tovább épül Győrben – zárta gondolatait Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Győrben
Fotó: O.Jakócs Péter

– Nagy örömünkre szolgál, hogy felépíthetjük új, csúcstechnológiát képviselő üzemünket, amelynek segítségével tovább növekedhetünk az európai piacon – mondta el Bob Pyle, a Dana Light Vehicle Driveline Technologies elnöke, és hozzátette, ez a gyár stratégiai okokból a meglévő győri üzemeik közelében helyezkedik majd el. Mindezek lehetővé teszik, hogy az európai ügyfeleikhez sokkal gyorsabban és költséghatékonyabban juttassák el a technológiájukat.

– Hálásak vagyunk a támogatásért, amelyet a HIPA és a kormányzat nyújtott számunkra a helyszín kiválasztása során. A Dana már több mint tíz éve működik Győrben, így tudjuk, hogy tapasztalt szakembereket találhatunk a régióban – mondta Pyle.

A kapszula, amely a biztos alapokat is jelképezi
Fotó: O. Jakócs Péter

– Örülünk, hogy a Dana tovább bővíti az üzleti tevékenységét Magyarországon. Az új fogaskerékgyár, amely közel helyezkedik el a Dana többi gyáregységéhez, zöldmezős beruházás keretében valósul meg a Győri Ipari Parkban – nyilatkozta Ésik Róbert, a HIPA elnöke, majd hozzáfűzte, hogy az ehhez hasonló befektetések különös fontossággal bírnak az ország jövője szempontjából.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nem mindennapi mindennapok

    Nem mindennapi mindennapok

    A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum mindennapjaiba nyertek bepillantást az érdeklődők a Szakmák Napja rendezvényen.

  • Évi, a kiválasztott

    Évi, a kiválasztott

    Ünnepélyes keretek között hirdették ki a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram idei nyerteseit múlt szerdán, köztük a Törekvés Rákosmentén élő paralimpiai ezüstérmes vívóját, Hajmási Évát.

  • Harmincéves a Gömöri Múzeum

    Harmincéves a Gömöri Múzeum

    Harminc éve nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt Putnokon a Gömöri Múzeum. A jeles jubileumról a Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Gömörség kapujában.